admin on február 27th, 2011

Lajosforrásnál, az egykori Ságvári Endre menedékháznál régen jártam. Legutóbb, talán a 90-es években, s láttam, amint a buszra várt az egyik legnevesebb magyar író politikus társaival körülvéve. Most a turistaház zárva, busz se jár már ide, a forrás vizét egy család ballonokba tölti, s viszi haza autóval. Itt hozzászólhat!

Olvassa tovább: Lajosforrás

admin on február 25th, 2011

Egyetemi Anyanyelvi Napok. Először Kodály kezdeményezte, 1938-ban. Első nyertese Lőrincze Lajos volt, s Ortutay Gyula készítette a rádió számára a hangfelvételt. Talán az ötödik újraindítás folyik most. Színes, eleven program, kiejtési, nyelvhasználati, versmondó stb. versenyek, oktatók tréfás, hallgatók komoly kiselőadásai. De elég kevesen vannak. Túl sok a program, túl sok helyre kellene egyszerre elmenni. Mi […]

Olvassa tovább: Egyetemi Anyanyelvi Napok

admin on február 22nd, 2011

Vajdaságba hívtak előadni. (Itt névelő nélkül használják a tájnevet.) S ha már Újvidéken vagyok, rögtön Temerinbe is. Egy nemzedékkel korábban élt Tömörény formában is. Az előadás a “helyi közösségnél’ van, ami nem egy egyesület, hanem egy önkormányzati forma, s a megjelölés annak házára is vonatkozik. Sokan vannak, felnőttek és iskolások. Megtudom azt is, hogy a […]

Olvassa tovább: Vajdaság

admin on február 20th, 2011

A Pilisben kirándultunk. Dömösről, az egykori apátság tövéből indultunk, föl Dobogókőig (2 óra), ott forraltbor, zsíroskenyér, almáspite, majd vissza, a Rám-szakadék mellett, a Lukács-árokban Dömösre (újabb 2 óra). Ragyogó napsütés, kb. 400 m felett ropogó hó, és nagyon kevés turista. Pedig a Rám-szakadékot szeretik, mindig zsibong ott a nép. Sőt, szombat-vasárnap egyirányúsították, vagyis csak fölfelé […]

Olvassa tovább: Pilis

admin on február 18th, 2011

Mától működik az oldal. Még nincs mottó. Piros képek föltöltve. A múlt hétvégén készítette őket KS Sarlóspusztán. Itt hozzászólhat!

Olvassa tovább: Az oldal indulása