Nem számít

Így kezdődött a hajnal: a vonat 10 percet késik. Majd a végén, Váradon 75 percet. Nem számít. Igaz, emiatt nem tudtam ebédelni, sőt egész nap nem ettem és nem ittam semmit. Nem számít. Biharkeresztesről visszafelé hideg a kocsi, kabát, sapka, mégis fázom. A kalauz nem tud mit tenni. Nem, nem számít. Püspökladányban egyórás várakozás a csatlakozásra. Szép, modern állomás. De hideg van, mindenki beszorul az épületbe. A felújított váróteremben két ember sörözik, kártyázik („húszezer forinttal játszom”), böfög. Nem, nem számít. Átható szarszag. Keressük forrását, talán az ápolatlan, szakállas hajléktalan, aki szintúgy ide húzódik be, Kőbányait iszik. Nem, nem számít. Megszoktuk már a buszokon is. Kimegyek a mellékhelyiségbe, az egyik fülkében valaki nyögdécsel. Nem, nem számít. Attól még pisilhetek. Az emberek kihúzódnak a metsző hidegbe. Már csak 20 perc, és érkezik a Latorca. (Angolul bemondva: latorka.) Percre pontos. Ott végre meleg van. Olvashatok. Ez számít! Ám: föl-fölüvöltenek a telefonok. Mobilozni mindenki tud, de a hangot nem tudja kikapcsolni. Nem, nem számít. Mellettem egy hölgy mobilját böngészi. Ahol megáll a közösségi oldal egy-egy bejegyzésén, elindul a hang. Ránézek. Őt nem zavarja. Őt az zavarja, hogy ránéztem. A mobilt mindenki be tudja kapcsolni, a hang kikapcsolása már intellektuális művelet. Nem, nem számít. – Fáradtan érek haza, de hamarosan jön a taxi, élőadás az M5-ön. Hány órája vagyok talpon? Nem, nem számít. Fürdök, átöltözöm, a magyar nyelvről kell beszélnem, késés, hidegrázás, böfögés, szarszag, mobilzajgás után. Nem, nem számít. Teszem a dolgomat. Éjfélre érek haza. Hatkor ébresztő, 400 hallgató várja előadásomat. De hogy mi lesz Magyarország nagyobbik részével?