Ma reggel galambok búgtak a kertben. Ma reggel hallottam és tanultam, hogy állítólag ezt búgják: “Megölték szegényt, tányérba tették szívét, jaj, jaj!” Mint egy ballada részlete. Somogyi adat. Véletlenül bukkant elő a múltból. Sehol nincs lejegyezve. Belehallás – Rácz Endre tanár úr ennek tartaná. Belehallunk a természet, itt a madár hangjába értelmes szavakat. Mert bennünk, emberekben mélyen él az érzés, hogy az állatok beszélnek, s hogy mi ezt értjük, sőt: tudunk is beszélni az állatokkal. Mondjuk nekem nem mindig sikerül megértenem Pakált, a macskát. Odaül az ajtó elé, gondolom, ki akar menni. Kinyitom az ajtót, nem megy ki. Na jó, a macska csak félig domesztikált. – A legnagyobb fölfedezés számomra az, amikor a magyar nyelv mélyéből, évtizedek, évszázadok múltjából előbukkan valami, fölfedezetlen. Egy sajátos szólás, esetleg folklórműfaj. Archaikus fohász, ima. Kiszámoló. Mondogató. Versike. És én ezt leírhatom. S hogy kapcsolatba léphetek eltűnt évszázadok magyarjaival. Merthogy ezt is csak egy anyanyelvi kultúrán belül lehet fölfedezni és értékelni. Ez az antropológiai nyelvészet.

Itt hozzászólhat!