Új erőt, célokat, területeket kívánt a retorikába lehelni Chaim Perelman (1912—1984), a lengyel származású, 1925-ben Brüsszelbe emigrált filozófus, a brüsszeli egyetem professzora, akit olykor a „huszadik század Arisztotelészének” is neveznek. Első magyar nyelvű könyve, A retorika birodalma nemrég (2018) jelent meg magyarul. Perelman a filozófiai hagyományokra alapozva jelöli ki a retorika helyét a modern társadalomban. Következtetése az, hogy most egyenesen a retorika birodalmába érkeztünk: a retorika mindenhol, mindenben ott van. Nem véletlenül nevezi W. Jens tübingeni egyetem tanár a retorikát a humán tudományok régi és királynőjének. Perelman tehát megkülönbözteti a filozófiai és a retorikai érvelést, ezért némi ellentmondást érzek egy másik gondolatában: „a rábeszélés a képzeletre irányul, az érzésekre, az akarat nélküli bábra, addig a meggyőző diskurzus az értelemre irányul”. Másutt pedig mintha azt hangoztatná, hogy a meggyőzés nem pusztán értelmi művelet… Mindezek ellenére az új retorika eredményezheti – ez a könyv legszebb mondata – „a lelkek összekapcsolódását”, vagyis azt az állapotot, amikor egymásra figyelünk, meghallgatjuk egymást, elolvassuk egy másik ember könyvét. Sokszor vétenek, vétünk e retorikai felhívás, üzenet ellen, de az már önmagában siker, ha rájövünk, hogy lehetne másképpen is. Zénónnál a dialektika zárt ököl, a retorika viszont: nyitott tenyér. (Tinta, 2018. 211 old.)
Itt hozzászólhat!
