a) Trencsényi-Waldapfel Imre:

Sok van, mi csodálatos, / de az embernél nincs semmi csodálatosabb.  / Ő az, ki a szürke / Tengeren átkel, / A téli viharban / Örvénylő habokon, / S Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg-megújulót / Évről-évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet.

b) Mészöly Dezső:

Számtalan csoda van, de az / embernél jelesebb csoda nincs. / Átszeldeli ő a ködbe vesző / tengert vad déli szelekben, / szökve-szállva a tornyosuló / tajték körtáncai közt. / S évről évre a Földanya / szüntelenül termő testét / töri újra meg újra, befogva / ekébe az öszvért.

a) Antigoné: Gyűlölni nem születtem én, szeretni csak.

b) Antigoné: Az én vezérem szeretet, nem gyűlölet.

a) Boldogok, kiket nem látogat meg életükben sorscsapás, / Mert akiknek isten rázta meg palotáját, / Nemzedékről nemzedékre kúszik házukban a romlás, / Mint hullám a tengeren.

b) Boldog mind, aki balsorsot nem ismer! / Mert kinek istenség reszketteti házát, / úgy veri azt a csapás firól fira szállva, / mint mikor a tolulú habokat / thrák szelek ostora kergeti…

a) De hogyha Hádész rejti már apám s anyám, / Már nem születhet testvérem többé soha. / Ez volt a törvény, mely mindenki más fölé / Téged helyez…

b) de hogyha sírba költözött apám-anyám: / testvérem újra nem születhet már soha. / Ezért viseltem, drága bátyám, gondodat…

a) Hiszen ki nem talál / Az életben többé gyönyört, úgy gondolom, / Nem élő ember az, csak élő holttetem.

b) Az ember addig él, / amíg a sorsa meg-megújuló öröm; / ha ennek vége: nem más, mint élő-halott.

(Görög drámák. Európa, 1971, Szophoklész: Élektra – Oedipus király – Antigoné. Szépirodalmi, é. n.)

 

Itt hozzászólhat!