Felhős, borús napon baktatok fölfelé Drégely várához. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja. A vár romos állapotában is monumentális: alsó- és felsővár (egy kolumbiai indián kőtelepülésre – ciudad perdida – emlékeztet). Nagyoroszi felől jövök, feljöve Márton, az oroszi pap… Drégelyre fel ím Ali küldte követ, Zászlósan Oroszfalu papja siet, Néz Szondira búsan a jámbor öreg… De most csönd van, és ború, homály és magány. És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. Valahol itt van eltemetve ő, a hős: Esküt fogadok, E helyt maradok… Ott szendereg ő, A harckeverő, Kit nem bíra győzni veszély, baj, Nem szálla szívére haláljaj… Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte! Emléktábla, kopjafa, vendégkönyv (beírtam: Emlékezünk), váralapítvány. Most a maradék magyar áldja nyomát… S Drégel valamint ama gránit orom, Rongálva ugyan, de megáll szabadon. S enyhítgeti mennyei béke-porát. És vajon mi lett sorsa apródjainak?

(Beékelve Arany János- és Czuczor Gergely-idézetek)

Itt hozzászólhat!