A régiek is tudtak a lélek mélységéről és többrétegűségéről: lélek, pokol bugyrai (80); Szakrális lexika, mely a hasonló hangzású és jelentésben összekapcsolódó szavak készletét alkotja (93) „a mitopoétikus szövegek kihüvelyezésében a népi etimológia nagy segítségünkre lehet” (93).
Állati múlt: „ha az állati múlt szerepe a beszéd kialakulásában tisztázatlan is, a nyelvi szimbolikára gyakorolt természeti (állati) befolyás alighanem kétségbevonhatatlan” (94), az ember a földi evolúció csúcsterméke, „de az állatvilágtól korántsem választja el olyan éles cezúra, mint azt a legtöbben hinni szeretnék” (241), „Az állatok és a kényszerbetegek rítusai… azt mutatják, hogy a ritualizálás belső – pszichológiai, biológiai szükséglet: konfliktusmegoldó pótcselekvések sorozata…” (254), az állatvilágban a kultúra ösztönös formái mellett civilizációnak nevezhető jelenségek is megfigyelhetők (164)
Nyelv: „hűséghormon” termelés becéző szavakkal (128), „A műveltség sokféleségéhez a természeti minta a flóra és fauna fajain belüli mérhetetlen változatosság… az Andokban, a burgonya őshazájában az indián farmerek 3-5000 fajta burgonyafajtát termesztenek… A kecsua nyelv a burgonyára több mint 1000 szót ismer…” (207), „a mesék és mítoszok egy része a méhbeli tartózkodás és a születés traumáiról szól… Olyasmiről, amire nem emlékszünk vissza később, és amiről egy az egyben ‘álmodni sem merünk’, mégis álmodunk” (249).
Szervesség: „A hagyományos falusi életet azért övezi – joggal – annyi nosztalgia, mert az tényleg szerves világ volt minden tekintetben. A szokások és ünnepek a természetből nőttek ki együtt az emberrel” (286).
A fogyasztás kultúrája „élesen szembenáll a kétezer éves keresztény (buddhista, taoista, hinduista, muzulmán) felfogással, mely a lemondást, a vágyak beteljesítésének a késleltetését hirdeti abból a ki nem mondott megfontolásból, hogy az elfojtás, a lemondás, a vágyakat szublimálja és az embert alkotásra, teremtésre készteti” (147).
Öröm, boldogság: „Az öröm mérhetetlenül fontos feltétele a jó életnek.” (260) „A hit boldoggá tesz, a megismerés, a tudás önmagában nem. Az ember – úgymond – a legboldogtalanabb állat…” (308) (Jankovics Marcell: Mély a múltnak kútja. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 311 old.)
Itt hozzászólhat!
