Séta bölcső-helyem körül

Kérted, hogy sétáljunk, de most egy nagyot. Akkor sétáljunk Pesten, a Rákos-mentén, bölcső-helyem körül.  „Ez itt a Bence, látod-e, Szelíd, széles domb s méla lanka”. Itt a Rákos mentén voltak több évszázadon át az országgyűlések, itt születtem, itt telt a gyerekkorom, ez a vad patak ragadott el kétévesen, s puszta véletlen, hogy ma vagyok. „Ez itt az Ér, a mi folyónk, Ős dicsőségű Kraszna-árok.” Gyermekkoromban sokszor volt fehér a Rákos vize, valamit beleengedett a Wander (mi még így neveztük a gyógyszergyárat). De ez nem tartott vissza minket, hogy itt játsszunk, hajót építsünk, várat hódítsunk, bandázzunk, háborúzzunk.  „Ez itt a Kótó, volt falu” Tanyák is voltak a Rákos mentén, valódi bolgérkertész-tanyák. Már akkor akartam írni egy szociográfiát Tanyavilág Budapesten címmel, de nem írtam meg. „Csupa legendák és jelek.” Itt volt a Mária Terézia- vagy Festetich-kastély, nem tudom, miért nevezték így, szánkóztunk, síeltünk az oldalában; majd a rendszerváltásnál megvette valaki – körülkerítette. A Királydombon állt Mátyás király sátra – úgy tartották a helyiek. A Kopottbáró kastélya helyén pedig lakópark – sajnos legjobb kamaszkori barátom tüntette el a legendák övezte, de rossz állapotban lévő kastélyt, amikor polgármester lett. Még nem kértem számon, most viszont államtitkár, ezért nem is tehetem. „Itt akartam járni veled”. Hát persze, a szerelmek, de erről nem mesélek, nem dicsekszünk a mainak a korábbiakkal. „Ez itt falu, az én falum, Innen jöttem és ide térek.” Itt a Rákos-menti családi házban éltem életem első harmadát. Mikor el kellett költöznöm, csak kicsivel mentem messzebb, s mikor házat kerestem, ide tértem vissza. Mindennap a Rákos mentén sétálok, futok, nézegetem a vadkacsákat, s mikor a fekete 7-es keresztezi, tudom, hazatértem. Három órát sétáltunk, és csak most veszem észre, végig beszéltem. Minden házról, kőről, patakhajlatról, hídról van történetem. Te némán hallgattad, nem szóltál, hogy ezt már ismered. „Ez itt pedig magam vagyok, Régi tüzek fekete üszke, S fölöttünk végzet-szél fütyöl, Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj, Avagy légy rám ujjongva büszke.” (Ady) Ja, a és a temetőnek a neve is az: Rákoskeresztúri köztemető.

Ez pedig a Remény utca, apám egyszer azt mondta, hogy itt lakott az az ember, aki kifogott a patakból. Szüleim után neki köszönhetem, hogy vagyok, s nem tudom, hogy ki volt ő.