Karácsony kocsonyája

Temesi Ferenc legutóbbi válogatáskötetéről írtam a Kortársnak. Az elbeszélések jó része ismerős, olvastam már, vagy hallottam: Temesi Feri szeret felolvasni. Az első, kezdő történet  azonban számomra új, és meglepően erős. A Karácsony kocsonyája megható elbeszélés, a mai magyar irodalom egyik leglíraibb darabja. A „karácsony kocsonnyája” népies kifejezés, azt jelenti: az ünnep kiszolgáltatottja, áldozata. Méltán állítanám Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellája mellé: ott a szegénység az öregembert, itt egy árva gyermeket tesz fölöslegessé. Kevés megrendítőbb sort olvasni a mai magyar irodalomban, mint ezt: (a kisfiú) „éjjel kilopózott sokszor a temetőbe, és lefeküdt az édesanyja sírja mellé. Olyan hideg volt a föld, hogy szinte sütötte. Vacogott a foga, reszketett, de nem mozdult. (…) A kisfiú ökölbe szorította a kezét, és Szent Józsefhez imádkozott, Jézus nevelőapjához, hogy vigye őt is oda, ahol a szülei vannak.” És ezután következik egy ráadás-mondat, önéletrajzi utalás (nem lövöm le a csattanót). (Az utca legjobb kocsmája, Scolar, 2019. 224 old.)