Amerikában döntögetik, olykor csak lefejezik Kolumbusz szobrait. Pedig Kolumbusz nem járt a mai USA területén; nem is róla nevezték el a földrészt. Az Amerikában sok helyen előforduló Columbia azonban rá vonatkozik (még Washington D. C. rövidítésében is). A 19. században majdnem szentté avatták, most pedig neve a gyarmatosítás mellett a népirtás jelképe lett. Pedig nem volt nagy része a gyarmatosításban, a népirtásban talán egyáltalán nem, igaz, erőszakkal hozott őslakosokat Spanyolországba (akik mind meg is haltak betegségekben). Kolumbusz lelkiismeretfurdalásáról szól Alejo Carpentier A hárfa és árnyék című regénye. Az őshonos indiánok kiirtása borzalmas következmény, Kolumbuszt a kalandvágy, a hódítás, a hittérítés hajtotta. Mindent a maga idejében kell megítélni. Ha az ember, emberiség nem érti meg, hogy minden változik: a megítélés szempontja, a körülmények, sőt még mi magunk is folyamatosan (aki nem változtatott még véleményt, az vagy feledékeny vagy roppant korlátolt), akkor szörnyű jövő vár az emlékekre, szobrokra, sikerülhet „a múltat végképp eltörölni”. Akkor késő lesz ráébredni, hogy bűnbak mindig van vagy lehet, múlt nélkül pedig nincs jövő. San Salvadorban a székesegyház előtt öt szent szobra mellett hatodikként Kolumbusz (Cristóbal Colón) szobra áll. Én csak megtámasztottam, és vele együtt morfondíroztam.
