Négyen voltunk testvérek, februártól már csak hárman. Jancsi akkor örökre elment. Most Mimivel (anyám neve is ez) bejártuk a Balaton-felvidéket. Együtt a legidősebb és a legfiatalabb testvér. Eltűnt a korkülönbség, ahogy a képen látható. Pedig én Mimit – akinek számos unokája van – anyukámnak is tekintem. Merthogy nem is kislányként, sokszor elkísért óvodába; egyszer elvitt az állatkertbe, s a buszon rosszallóan néztek rá az emberek: Ilyen fiatal lány, és már gyereke van! Amikor Puccini Bohéméletét hallgatom, az utolsó taktusoknál mindig elfutja a szemem a könny: Mimi – annyira szeretlek benneteket.
(Mimit egy kicsit zavarta, hogy a fénykép elkészültekor nem tudott megfésülködni. Szigliget fokán álltunk, távolban a Szent György-hegy, és nagyon fújt a szél. De megnyugtattam, ez nagyon jó így. – Mari nem volt velünk, de ami késik, nem múlik.)
Itt hozzászólhat!
