Kilenc évvel a vörösiszap-katasztrófa után. Devecser egyik városrészét, a Torna-patak és Malom-árok közötti alsó területet öntötte el az iszap kb. egy-másfél méter magasan. Egy benzinkutat is, az alkalmazott a pulton állva élte túl. A kastélyparkot, melynek ősfái állnak, de lombjuk mutatja, hogy baj érte őket. Az elöntött városrész eltűnt: helyén mező, sétány és egy mesterséges tó. A sümegi út mellett épült fel az új városrész 87 szép, a népi építészeti hagyományokat követő ház, egy kis kápolna (a Makovecz-iroda tervei alapján). A házak változatosak, szépek, az utcák szabályosak, a fák még csenevészek, ezek is jelzik az új telepítést. Persze sok a panasz: ez az városrész szeles (a régi nem volt az, nyilván azért is öntötte el az iszap), nincs pince, a padlás nem építhető be. A fájdalmat érteni vélem: a megszokott mindig jobb, s elképzelni is nehéz, hogy sokan egész életük tárgyait, dokumentumait vesztették el. Képzeljék el, hogy ami most Önöket körülveszi szobájukban, az mind örökre eltűnik. És kapnak egy másik, üres szobát. Devecseri és Somló hegyi kétnapos utam sok egyéb tapasztalattal járt. Hosszan beszélgettem helyiekkel; más volt, mikor számtalanszor elszaladtam a 8-ason e táj mellett… Lassan fogom adagolni följegyzéseimet. Egyébként hol van a mai magyar szociográfia?
