Ha távolról nézzük, akkor azt látjuk, hogy az emberiség történelme mindvégig kulturális hódításról, cseréről szól. Szinte minden nagy birodalom lehanyatlott, eltűnt, esetleg később más formában újjáéledt, ezért voltaképpen ma sem kellene ezeken a váltásokon csodálkozni. Csakhogy, akik benne élnek a változásban, többé kevésbé megszenvedik azt, jobb esetben kultúrát váltva átalakulva (legyőzve, gyarmatosítva, fölemelkedve vagy primitivizálódva) túlélik, rosszabb esetben pedig áldozatai lesznek, elpusztulnak. Az interkulturális kommunikáció legföljebb felismerést, magyarázatot tud kínálni erre a jelenségre; megoldást aligha. Illetve léteznek tisztességes, értelmiségi, szellemi megoldások, javaslatok, de ezek hatása elenyésző a globális tendenciákkal szemben. Európára fókuszálva. Száz éve kimondatott Spenglertől pesszimista jóslat: A Nyugat alkonya. Ma ezt, hasonló pesszimizmussal úgy aktualizálják: volt 2000 évünk, az általunk ismert Európának hamarosan vége. Persze, ameddig beszélünk róla, addig még nem dőlt el a játszma. (Részlet egy most elkészült írásomból: Az interkulturális kommunikáció antropológiai meghatározottsága. Gondolatok egy elképzelhetetlen európai kulturális-kommunikációs stratégiához.)
Itt hozzászólhat!
aug
12
