Októberben kétszer is átszeltem a Kis-Balatont, a Zala-torkolatot, épül az autópálya Zalaegerszeg felé. Valamikor biciklivel jártam itt. Matula, Tutajos és Bütyök csónakkal. Újraolvasom a Tüskevárt és a Téli bereket, gyermekkorom kedvenc olvasmányait. Fekete István állatregényeit még inkább szerettem.

Mindkét regény a beavatás, a felnőtté válás regénye. A Tüskevár (1957) a nyár: a kaland, a romantika, a Téli berek (1959) a tél: a kamaszkori konfliktusok, a pusztulás, a halál regénye. Bár mindkét regény a 14 éves pesti fiúk bereki kalandjairól szól, az elsőben még gyerekek, a másodikban már felnőttek, utóbbi tragikus jeleneténél Tutajon “tíz évet érett órák alatt”: “A nyár a bölcső és tipegés, de a tél a nagy iskola és a próbatétel.” A Tüskevár mozgalmas, kalandos, a Téli berek vontatott, túlírt, a vadászjelenetek már-már unalmasak. A Tüskevár a bizakodó, hittel teli, optimista íróé, a Téli berek a kiábrándult, az életet tragikumokkal láttatóé. (Ja, talán 56.) Mindkét mű természeti regény: panteista, animista, humanista, figyelmeztetés, felszólítás a természethez fűződő alapvető viszonyra (“a berekkel nem lehet okoskodni, nem lehet vitatkozni, nem lehet bocsánatot kérni, és nem lehet semmit jóvátenni”), mai kifejezéssel: ökoregény. Mindkét regény az örök barátság és szerelem regénye. A Tüskevárban Matula a bölcs tanító, a Téli berekben viszont már a végtelen, iszonyú magányban élő öregember. S lám, a legtöbb család csonka: Tutajosé nem, bár értelmiségi szüleit nem részletezi az idő, Bütyök szegény mosónő anyja szinte József Attilát juttatja eszünkbe (a Tüskevárban a rendszer jóvoltából persze eljut a gyógyfürdőbe), magányos, munkába temetkező István bátya, házvezetőnője Nancsi néni, a Tutajoséknál lakó Piri mama, és persze maga Matula is, akinek csak egy-egy említésből bontakozik ki, hogy van egy lánya. Ezzel szemben a Tüskevárban felbukkan Bütyök és Katica szerelme; a Téli berekben már Tutajos Sárikája is, szelid, tartózkodó és ma már aligha tapasztalható közeledésben (udvarlásban). Elszaladt efölött az idő, a szexuális forradalom, ahogy a regényben finoman ábrázolt megszólítási formákon (magázódás) is. És persze a vad, bereki természeten is. Épül az autópálya.

Fekete István érzelmessége, természetleírásai és mély filozófiai gondolatai miatt mindig érdemes az olvasásra. Több, mint ifjúsági irodalom.

Például az ilyen mondatok miatt: “…ég és a föld összeér a sötétségben, a valóság az álmokkal, a múlt a jelennek, s az élet a halállal, amelyeknek, nem tudni, hol vannak a határai. Ez az az idő, amikor összefolyik a mozgás a mozdulatlansággal, a szín a színtelenséggel, a van a ninccsel, a ma a holnappal, a lehető a lehetetlennel, és a gondolatok is úgy mozognak, mintha semminek nem lenne sem neve, sem értelme; amikor a magányos ember rádöbben önmagára, csodálatos emberi valóságára, s ugyanakkor arra is, hogy ez a valóság alig valamivel kevesebb vagy valamivel több a semminél”.

 

Itt hozzászólhat!