Hamvas Béla civilizációs koncepciójának lényege: MINDEN FORDÍTVA VAN, MINT AHOGY GONDOLJUK. Kr. e. 600-ban az egész világban egymástól függetlenül fordulat áll be. Az őskori ember lehanyatlik, megjelenik a történeti ember. A kultusz helyett a kultúra. Az isteni szolgálat helyett az Én kultusza. A természetgazdagítás helyett a természet leigázása. A szeretet kultusza helyett az önzés. Csak néhány filozófus, történész ismeri fel és figyelmeztet. Az őskori világ lenyomata a régi írásokban, illetve a görögség szellemi termékeiben található meg. A máig létező primitív népek nem akkorból maradtak, hanem visszaprimitivizálódtak. Fejlődés nincs. A tudomány haszontalan, öncélú. Egyedül a művészet és a művészek tartják fenn az ember eredeti, ősi, szabad, alkotó és Istent, valamint a természetet szolgáló tevékenységet. Az asztrológia, aritmetika és jóga az őskori ember szakrális tevékenységéből mára felszínes, egyéni érdeket szolgáló tevékenység lett.
- A nagy kultúrák hasonlóságai Kambodzsától Mexikóig: „Azért voltak egymáshoz hasonlóak, mert mindegyik ugyanabból a szellemből élt. Egymástól függetlenül, egymáshoz néha közel, néha egymástól távol, hasonló fajú népek, hasonló nyelvűek vagy különböző fajúak és nyelvűek, de végső gondolataikat mindegyikük ugyanabból az ősi szellemi megnyilatkozásból vette. … Hagyomány egy van; mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten.” (102) – Példa: piramisok mindenhol.
- Minden összefügg (Tabula Smaragdina): „ami fent van, az ugyanaz, mint ami lent van. … a világ minden jelensége, tünete, személye, alakja, anyaga, jellege között azonosság van… de különbség is van.” (158) – Eszembe jut erről Zsilka János tanítása: egymásban fekszik, ami széttart…
- Az individuális és a kollektív gondolkodás (kétértékű és többértékű logika) különbsége: „A világ jellege nem az ellentétekben, hanem a különbségekben van. Az ellentét képlete: a fogalom és az ellenfogalom. A kettő együtt: a dolog maga és tükörképe. – A különbség képlete: a világ hasonlóságainak és különbségeinek végtelensége. A minőségek és a mennyiségek lépcsőzetes különbözősége.” (163) – Többértékű gondolkodás: Ázsia-élmény.
- Tudomány: „Az egész újkori humanitáskultúra, a lélektan, az irodalom és a társadalomtudomány, a filozófia, a morál, az esztétika, a filológia, a vallástudomány teljes egészében és kivétel nélkül megvalósítatlan, sőt megvalósíthatatlan, soha realizálásra nem kerülhet, és a művek mind úgy is készültek, hogy sohasem fognak realizálódni. Ez a sok millió kötet fölösleges, haszontalan, hiábavaló, bizonyos tekintetben fájdalmasan értelmetlen, s mintha meg se lenne írva. Fáradság, remény, munka, költség, anyag, szenvedély mind kárba veszett, mert e művekből valóságot nem lehet tanulni… Merő „kultúra” – idealitás, magas fecsegés, nemlétező igény számára készült, nemlétező cél érdekében, illuzórikus színvonalon, a valóságos emberi léttel semmi kapcsolata sincs, nem volt és nem is lesz. … És ha egy napon ezek a könyvárak a föld színéről eltűnnének, hiányukat senki se venné észre. … az egész újkori világban van valami alaptalan, felfújt, hamis, belül üres nagyzolás, amely magas eszmékre, keresztény vallásra, morális értékekre hivatkozik, de azokat nem veszi komolyan…” (234)
- Az őskor értékei: „Az őskori művelésnek köszönhetünk nemcsak minden nemesített növényt, a gabonát, a gyümölcsfákat, a kerti veteményeket; nemcsak a háziállatokat, a lovat, a szarvasmarhát, a bárányt; nemcsak a szárnyasokat…” (241) – Várkonyi Nándornak vannak hasonló gondolatai.
- Őskori és történeti ember: „Az őskor emberének életfeladata a szeretet szellemének realizálása, a szakrális életrend; ez a kultusz. A történeti ember életfeladatának az Én hatalmának megvalósítását érzi, ez az érzés alakította ki a vad, durva, zárt, önző primitív életrendet, a profán életrendet.” (243-4) – Távolabbról Spengler juthat eszünkbe.
- Ez pedig mintha a pillangó-hatás első leírása lenne: „Nincsen olyan jelentéktelen mozdulat és gondolat, amelynek hatását a világegyetem legtávolabbi sarkában ne éreznénk. Minden tettnek egyetemes világjelentősége van.” (249) – Egy korai globalizmus: minden egy volt valamikor… most is egy lesz, de milyen egy.
- A modern ökológiai gondolat előképe (1944-ből): „Amikor az ember elanyagiasodott és bűnbe esett, a természetet magával rántotta. … Az embernek most vissza kell vinnie a természetet ősállapotába, s a földet újra paradicsommá kell tennie, mint ahogy eredetileg volt. … A természet fölemelése, eredeti helyzetébe való visszavitele, átszellemítése nem az emberért történik, hanem Isten dicsőségére, mert az ember Isten első fia, szolgája, gyermeke, értelme, tevékenysége. … Az ember földi tevékenysége kultusz, áldozat, szakrális gondolat, szó, tett, szolgálat. … A kultusz nem egyéb, mint a szakrális tevékenység.” (274-5)
- Ősök: „mi az, ami a népeket fenntartja… a hadsereg, a kenyér és az ősök szelleme…. az ősök szelleméről nem lehet lemondani, mert ez az élet maga. Enélkül az ember nem több, mint bármelyik állat.” (325) – És mi melyikről mondtunk le?
Hamvas a metafizikában (meta ta phüszika – túl a természeten), az ember metafizikai érzékenységének növelésében látja az egyetlen megoldást (az értemles életet, sőt talán az ember fennmaradását), a visszatérést az őskori ember harmóniájához.
(Hamvas Béla: Scientia sacra I. Medio, Szentendre, 1995. 336 old.)
(Folyt. köv.)
Itt hozzászólhat!
