Hamvas felfogásában a mai köznapi és tudományos képünk tévedésben van: fejlődésnek, haladásnak gondoljunk magunkat, miközben Kr. e. 600-ban valami megszakadt, egy korábbi, ősi műveltséget magában foglaló aranykor (éden) végetért. Mi kósza, „történeti” utódok csak nyomokban tapasztalhatjuk ennek nyomait: mítoszokban, misztériumokban, eredeti, s nem a mai korcsosult értelemben vett asztrológiában és aritmetikában. Másként mondva: minden fordítva van. A múlt megismeréséhez, megértéséhez, önmagunkhoz és az „édeni” állapot megtalálásához csak a metafizikán át vezet út.
- A beszéd nem kommunikáció: „A beszéd mindig a másikkal való beszéd: megnyílás és ölelés.” (100), „Egyetlen szó mindent elronthat. Egyetlen ember az államot megerősítheti.” (275)
- A nyelv lényege: analógia. „A nyelv lényege nem az, hogy a dolgok között hasonlóságokat mond ki, hanem az, hogy a világ dolgai között levő analógiákat feltárja. A kép értelme nem a költői hasonlat, hanem az, hogy: metafizikai analógia.” (167), „Az őskori nyelv az analógián épül fel, az analógia pedig a dolgok belső azonosságát látja…” (169)
- A nyelv őskorában képnyelv: „A költészet az emberiség anyanyelve.” (157) A nyelvfejlődés állomásai: ősnyelv – idea-nyelv – szimbólum-nyelv – mítosz-nyelv – költői nyelv – köznyelv (népnyelv) – absztrakt (fogalmi nyelv) (159)
- A tudomány kritikája: „A dolgokat nem akkor értem meg, ha a dolgokat elkülönítem és önmagukban nézve meghatározom, hanem ha látom, hogy egymással összefüggenek, és olyan szakadatlan sorban állanak, amely az eredethez ér.” (169), A tudomány széttagol, de nem látja az egységet.
- Fordított kiindulás: „Az a gondolkozás, amelyet a történeti, főként az újkori ember tudománynak nevez, a lét nagy tényeit az egyéni Én intellektusával, nem pedig az egyetemes ember közvetlen intuíciójával igyekezett megérteni. Mivel a kiindulást fordítva kezdte, fordított eredményhez is kellett jutnia. Így alakult ki az a felfogás, hogy a lét eredete lent van; így alakult ki az alulról felfelé való haladás vagy a fejlődés gondolata.” (343), „Minden jelenség csak metafizikailag érthető. A tudomány ezzel szemben az emberi közösséget hosszú fejlődés eredményének látja… A közösség minden pillanatban közösség: egy a sokban és sok az egyben.” (343)
- A világegyetem „a mikrokozmosz és a makrokozmosz összefüggése, amint mondják: az ember a kis világ, a világ a nagy ember” (170) – Hamvas itt a mai, modern hálózattudományt (small world) előlegezi.
- Minden megnyilvánulás között analógia (kapcsolat) van: „a kéz alakjából, színéből, keménységéből, a tenyér vonalaiból, az ujjak hosszúságából, a köröm alakjából az ember éppen úgy felismerhető, mint írásából, arcából, járásáról. De az arc, kéz, írás, alak visszautal a lényre magára.” (170), „Analógia van az egyes ember lélekvilága, testi élete, a közösség sorsa, életrendje, története, a csillagok járása között. De a csillagok járása is utal a még felsőbbre: az ideák világára és a szellemvilágra. (170-1)
- Metafizika: hen kai pan, egy és minden, vagyis hogy minden egy… Mert hen panta einai: minden Egy. (172)
- Nyelvben rejlő múlt: „A nyelv a történeti korszakban bármennyire elromlott és bármennyire is elveszítette kapcsolatát a metafizikával, germinálisan meg őrzi a képeket, ha nincs is mód arra, hogy ezek a képek eredeti jelentésüket visszanyerjék.” (174) De nem értjük a rejtett jelentést, ezért belemagyarázásnak tartunk minden magyarázatot.
- Asztrológia: „minden fizikai és érzkelhető lény és dolog a szellemvilág lenyomata és a szellemvilágban történt folyamatok ismétlése” „Megfelelés van a táplálék, a növényzet, a föld ásványi összetétele, az emberi tehetség, a társadalmi helyzet, a történeti pillanat, az asztrális légkör, a szín, a szám, a hang, a hőfok, a pára között. A megfelelések száma végtelen.” (177)
- Aritmetika: „A számokról szóló tudományt, a számelméletet vagy számmisztikát vagy számmetafizikát az őskori épek közül mindegyik ismerte. … Az archaikus szám a történeti emberiség számához úgy viszonylik, mint az őskori képnyelv és a történeti ember fogalmi vagy köznyelve.” (194)
- Szám, zene, művészet: „a szám első anyagi megjelenésének a hangot tarották. A hangok harmóniája és diszharmóniája a számokon alapszik. A zene, mondja Saint-Martin, nem egyéb, mint számolás, s amikor az emberi lélek a zenében gyönyörködik, nem tesz egyebet, min tudattalanul a számok haladványait követi. … a lélek ilyenkor számokon táncol, mert a tánc alapja éppen úgy a szám, mint a muzsikáé vagy a szobrászaté vagy az építészeté vagy a költészeté; vagy a kristályoké, a növények leveleié, a virágoké, a színeké. Az emberi test, amikor táncol, az arányoknak megfelelő mozgást tesz: számokat él át és mond ki.” (222) Számokon alapul minden.
- Az emberi test mint hálózat (is előlegez Hamvas): „A betegség sohasem lehet valamely szerv elszigetelt betegsége, hanem mindig az egész életet, vagyis az egész ember érinti.” (237)
- És a kognitív nyelvészetet is megelőlegezi: „Ha valaki a világot folyónak látja, az idő felszínén látja, s akkor történetet lát. Azt látja, hogy minden halad, mozog, változik, siet, akar, célja van, amelyhez közeledik, vagy amelytől távolodik. Ha valaki a világot óceánnak látja, akkor nem lát folyamatos történetet, nem lát haladást, mozgást, hanem látja az óceán mélységeinek megnyilatkozásait, az ősi valóságokat, a kezdeteket, az arkhét, a dünamiszt…” (263-4)
- „Isten a barátságban kétszeresen van jelen – mondja az iráni szent könyv -, a társaságban háromszorosan van jelen; Isten a családban ötszörösen van jelen, a testvérek között kilencszeresen van jelen; apa és fiú között tízszeresen van jelen, az országban százszorosan van jelen, a népben tízezerszeresen van jelen.” (344)
Hamvas metafizikája egy szigorú rendszer – minden pont fordítva van, mint ahogy megszoktuk látni, ismerni. Rendszere elsőre furcsa, különleges, gondolkodási korlátaink miatt elfogadhatatlan. De ha belegondolunk, hogy hol vagyunk, hova jutottunk, akkor neki legalább annyira hihetünk, mint magunknak. Csak másként. Csak fordítva.
(Hamvas Béla: Scientia sacra II. (1. rész – 2. kötet), Medio, Szentendre, 1995. 382 old.)
(Folyt. köv.)
Itt hozzászólhat!