A Scientia sacra első része (két kötete) a lét metafizikai értelmezése a kezdetektől a kb. Krisztus születéséig. A második rész a metafizikai tudás elvesztéséről szól a kereszténység korszakában. Bár Hamvas visszatérő gondolata a szeretet, ennek gyökerét is az ősi, metafizikusan értelmezhető világban látja, és nem a kereszténységben. A fejlődést, minden szellemi áramlatot (felvilágosodás, materializmus), Európát pedig szkeptikusan szemléli.

  • Az élet élvezete rossz jel: “aki az életet élvezi, önmagát elveszti” (11), “Szenvedés nélkül az életnek nincs értelme” (16).
  • Nincs fejlődés:  “Elméletek, és többnyire korlátoltak is, de jóhiszemű elméletek, amelyekből a szerzőt beleszámítva soha senki semmit nem realizált. Ez a passzivitásba vonult értelem… most sem tesz mást, mint aláveti magát azoknak a hatalmaknak, amelyeken való felülemelkedésen kellene kezdenie.” (16)
  • Szkeptikus a tudománnyal szemben: “amikor a vallás, a filozófia és a tudomány a terheken könnyíteni akar, az élet szomjúságának szolgálatában áll” (11),  “Sem vallás, sem filozófia, sem tudomány arra, hogy az ember abszolút tudást érjen el és életét megalapozza, nem alkalmas. Mindhárom az élet terhein való könnyítés, vagyis elrejtőzés az igazság elől. Életté leszűkített lét… A vallásban és a filozófiában a nosztalgia még él, a tudományban nem. Amit a tudomány mond, bármi legyen is, nem kötelez semmire….” (148)
  • Modern világ: “Az ember fölött való könnyű uralomnak nincs hatékonyabb eszköze, mint a szórakoztatás. … Szórakoztatással egész népeket lehet idiótákká tenni. … időpánik … Amikor az élet egyre szűkebb lesz és elfogy az idő. Sietség, hajsza, felület, türelmetlenség, kapkodás, zaklatottság, szomjúság, éhség, mohóság.” (66)
  • Pusztuló világ, összeomlás (Hamvasnál ritka iróniával): “Többen (Frobenius, Spengler, Max Weber, Sorokin, Toynbee) azt tanították, hogy az emberiség mindig kultúrákban élt. E kultúrák vallásokat és filozófiákat, társadalmakat és művészeteket fejlesztenek, ezek formavilágában népek néha több ezer évig élnek, de azok végül el-elhalnak. … Ma lehanyatló kultúrában élünk. Nagy baj nincs. Mert ha egyik kultúra elpusztul, utána rögtön keletkezik másik. … E kellemességnek még a komolyabbak is felülnek, mert valóban alig van bódítóbb, mint arra gondolni, hogy semmit sem kell tenni, főként nem kell aggódni, hiszen a halódó kultúrából automatikusan vadonatúj és friss születik, és veszély nincs. … A szellemi restségnek ez a tüneményes téveszméje dogma lett.” (69)
  • A mai világ: “A lét így, ahogy van, tűrhetetlen. A beszennyezett lét elviselhetetlenségét mindenki egészen közelről ismeri… “(164), Az embert ugyan kötelezően megtanítják írni-olvasni, de csak azért, hogy cenzúrákkal, a nem tetsző iratok betiltásának gyakorlatával, ugyanakkor az írás soha eddig nem tapasztalt vulgarizációjával, napi sajtóval, tömegkommunikációval, képes mellékletekkel, népszerű tudománnyaol és pártbrossúrákkal még az analfabétizmusnál is alaposabb dezorientációt, vagyis mesterséges tudatlanságot teremtsenek.” (208-9)
  • Szeretet: “A szeretet matematikai természete: a matematika a szeretet műveleteit képezi le.” (167)
  • Európa:  “Keleten… a népek… a hagyomány légkörében éltek… A XX. század közepén Tibetben és Indiában ebből még néhány szikra élt. … Európában az utolsó hagyomány az orfika.” (17), “Európa mindig brahman nélkül, szellem és értelem és magasabb belátás nélkül, a történéseknek kiszolgáltatva élt. … Európa történetének a mai napig alapvető jellemvonása, hogy nincs ember, aki tudná, ténylegesen mi történik.” (214)
  • Jövőnk (látnok): “Szolovjov azt mondja, hogy a válság mélypontját a háborús huszadik század utána világbéke huszonegyedik századában fogja elérni. A föld régen egyetlen állam. Nemzeti és faji és osztályellentétek eltűntek. … A helyváltoztatás lehetősége korlátlan. A kényelem és a jólét és a műveltség mindenki számára elérhető. Csend van, elégedettség és rengeteg cukor. Az élet kibírhatatlanul édes, mindenki mosolyog, és a béke olyan kiegyensúlyozott, hogy az emberiség kilencvenöt százaléka meghízik és idegrohamokban szenved. A fennmaradó öt százalék öngyilkosságot követ el.” (237-8)
  • Elidegenedés: “A modernizált létrontás-rendszer rémuralma körülbelül a múlt század végén kezdődött. … A létzaklatottság eleinte csak Európában, később az egész földön olyan fokát érte el, amelyben mint előre látható volt, és mint ahogy az ma, a huszadik század második felében még inkább előrelátható, az emberi élet az apparátusban merő formális aktusok sorozatán kívül semmi egyebet nem jelent. … A gépesített nevelés és tanítás, a munka és hivatásgyakorlat, a gondolkozás és érzelmek kizárólag az apparátuson belül zajlanak le, és ennek magától értetődő következménye az egyre növekvő éhség valami valódira, legyen az szexus vagy politika vagy politikai rémtett, bűnügy vagy valamely rafinált izgalom és narkotikum, amely az életéhséget mégis csillapítani tudja. … Mivel saját életét senki sem éli, és önmagát nem éri utol, az emberben elvetemült önsóvárgás keletkezik, amely a valódi híján önmagának bőszült és görcsös megóvásáért küzd, viszont értelmét már ez is teljesen elvesztette. (234-5)
  • A lét pozitívumai és negatívumai: “A spiritualitás megtagadása a lét realitásának elmulasztása, alapvető valóság kihagyása, a realitás leszűkítése, végül is a döntő tényező kihagyására tett kísérlet.” (229), apparátus: jezsuiták, iparvállalat, pénzintézet, hatóság, állam, hadsereg, hivatal, „ismertetőjele, hogy a humánumot teljes egészében elnyeli”, (230) “Ezzel szemben áll a lét pozitívumainak organizálhatatlansága -, a pozitívum minél magasabb, annál kevésbé organizálható. A szeretet tökéletesen organizálhatatlan.” (234)
  • Téves látás: “Amit az ember világnak nevez, kivetítés, vagyis nem valóság, hanem téves létművelet következménye.” (308)
  • A metafizika lényege: “Isten a külső világban látható, de nem elérhető, a belső világban elérhető, de nem látható.” (311)
  • Összefoglalás, analógiás, racionális és egységlogika: “A hagyomány azt tanítja, hogy minden analógia egyetlen alapvető megfelelést támaszt alá, ez a megfelelés a tapasztalati és tapasztalaton túli (tapasztalat előtti) világ között lévő analógia. Ami fent van, az megfelel annak, ami lent van. … Az analógia metafizikai koncepciója, hogy a primordiális világ láthatatlan. A természet nem egyéb, mint a szellemvilág kolosszális analogonja. A racionális logika koncepciója, hogy a természet és a szellem azonos (ellentétes). Az egységlogika metafizikai koncepciója, hogy a természet és a szellem Egy. Az analógiás logika a látás logikája, a racionális logika a döntés logikája. Az előbbi lírikus (vagy epikus), az utóbbi drámai. … Az analógiás logika fölé és alárendelő (hierarchikus), a racionális logika szembeállító (ellentétlogika, viszálylogika). A racionális logika konfliktuslogika. A konfliktusok: individuum-kollektívum, azonos-ellentétes, objektív-szubjektív, pozitív-negatív, konkrét-absztrakt. A racionális logika végletes. Ugrás az elsőből az utolsóba. Csak ez a kettő van. (331-2)

(Hamvas Béla: Scientia sacra III. A kereszténység (1960–64), Medio, Szentendre, 1996. 332 old.)

Itt hozzászólhat!