Én októberben születtem… (emlékekben élés, keresés, szerelmek, tücskök, kocsmák, Nyírség, megosztott én; hol megtalálja, hol elveszti a boldogságot; Turgenyev: A vadász iratai) – ifjúkori diákos élmények, amelyek a felnőtt embernek eszébe ötlenek, ha fiatal fiúval találkozik… (117)

  • mindig akadnak utasok, akik a vonatról lekéstek. (5)
  • Boldog emberek között éltem, akikre szívesen sütött a nap. (9)
  • Az élet körülbelül örökké tart. (10)
  • A Nyírség… mindenki a múltjából akart megélni, virtuskodó Magyarország, elkótyavetyél tekintély, légvár, édesded ábránd, árny- és ködlovagok
  • Alig jutott eszébe valakinek, hogy dolgozni is kellene… de már mindenki tudta, hogy vége a világnak (24)
  • Vénségére az ő házából való tücsök ciripelt neki minden este, mielőtt álom ereszkedett volna a szempilláira. (69)
  • A legboldogabbak azok, akik mindig a helyükön maradnak. (74)
  • amit tudok az életről, az asszonyoktól tanultam (99)
  • Boldog Magyarország volt, akkor az emberek a legtöbbet az illedelem kérdésével foglalkoztak. (111)
  • Pedig semmi se fontos, csak az, hogy az életünket meghosszabbítsuk. Ez pedig csak ilyen helyen lehetséges, ahol örökös csend van. Itt senki sem dühös, mindenki keveset beszél, sokat alszik, a házi patikában mindenre tudunk orvosságot; és ritka a bolond ember. (113)
  • Minél öregebbek leszünk, annál inkább hiszünk a mesékben. (115)
  • én még a kolerát sem kaptam meg, pedig együtt utaztam vele… Csak nem szabad félni az embernek. (125)
  • nincs olyan öreg férfi, aki valahol, valamerre meg ne találná azt a leányt, akitől ifjúságát, elveszített kedvét, örömét viszontláthatja. (127)
  • Maga elszokott attól, hogy az álmait lássa, mert olyan helyen él, ahol az emerek nem érnek rá gondolkodni, álmodozni, lehunyt szemmel figyelni. (138)
  • Az elveszített dolgok azt jelentik, hogy kedvük van a vándorláshoz. Van ez így az emberrel is. (145)
  • Változatosság kell a férfinak, mert így teremtette őt a Mindenható. (164)
  • Most már végre viszontláttam őt, aki nem felejtett el ősöket, nőket, érzelmeket tisztelni, kutyát és lovat szeretni, nedves mezőkhöz ragaszkodni a szülőföld szerelmével, az álmodozás zsákjába bújtatni a nyugtalanság malacait, egyszerű madárhangba elképzelni azt, amit a messzi nagyvilág üdvként kínál… (189)
  • jókedvünk kerekedett, mintha a hosszú-hosszú utazás után végre megtaláltuk volna egymást. (194)  (Krúdy Gyula: N. N. Egy szerelemgyermek regénye (Fekete Sas, 2001.)
Itt hozzászólhat!