Füller Tímea: Szívrázó

Egy ma már szokatlan tematikájú és műfajú könyvet kaptam karácsonyi ajándékba az Evangélikus Hittudományi Egyetemtől: Füller Tímea Szívrázó című novellás, de már a borítón is kiemelve „tárcás” könyvét. Szokatlan, mert mindegyik a szeretetről, a megértésről szól, mindegyikben fő téma a család, a gyerekek, a sokszor nem győzedelmeskedő ember, a nehézségeken felülemelő hit. Korszerűtlennek neveznék sokan. Bár sok elbukás, sőt tragédia is szerepel a történetekben (valóban: inkább tárcákban), a végén azért mindig van valami parányi megnyugvás. Ami az írások nagy erénye, hogy olyan világról tudósítanak, amely nincs jelen a közbeszédben, médiában: a mások segítsége, megszólítása, összefogás, elesettek istápolása, befogadott (átgondozásra adott) nehezen nevelhető, sőt sérült gyerekek. Az ANYASÁG, a CSALÁD, a GYEREKEK központi motívum… Az egyik írásban (Virágház) gitársulit szervez egy férfi szülők nélkül maradt gyerekeknek: „Tudod, nem zenészeket nevelünk, hanem boldogabb embereket… Nagyon kevés művészre van szükség, de sokaknak lehet támogató a zene. Aki tud muzsikálni, azt kedvelik, és szívesen barátkoznak vele. Örömöt visz mások életébe, és jó célokkal kötheti le az energiáit.”  Jó olvasni az emberi jóságról. Kell tudni a jóságról. Akkor is, ha a történetek egy része tantörténetnek hat: nagyon rövid idő alatt lepereg egy egész, fordulatos életút, s nagyon gyors és nagyon egyszerű és nagyon egyértelmű a tanulság.  A szerző (a fülszöveg szerint) egy kis falu lelkésze, hittant tanít, gitározik, sérült gyerekekkel foglalkozik… minden sorából kitetszik, hogy az élete: szolgálat. Ritka ember.  A címet a szerző kislánya adta, a szívszorító és megrázó szavak összevonásával. (Luther Kiadó, Bp., 2019. 220 old.)