Több mint százéves regény, több mint ötvenéves film. Ma újra megnéztem, föltolultak az emlékek: szavak (einstand, gittegylet), párbeszédek, helyszínek (grund, fűvészkert), nemecsek ernő… Gyermekként is megfogott, mi is építettünk várat, harcoltunk a hatháziakkal, volt egyesületünk; nemcsak a filmből vettük, de a több kamaszregényből. Havas Zsigmond A rákosi fiúk című regényéből (utóbb megírtam, összevetve A Pál utcaiakkal és persze Hartay Csaba szarvasi történeteivel). Most másként hatott rám a film. Hogy mennyire felnőtteknek is szóló. Egy komoly, felelősségteljes, tisztességes gyermekvilágot mutat be. Ahogy élnünk kellene. Ahol az életet, például a demokráciát tanulják. Ahol az ellenséget is tisztelni kell, de az embert mindenekelőtt. Ahol egy célért, eszméért összefognak, lelkesednek, ki-ki a tehetsége szerint – majd jön a főbekólintás: de miért is? Hiszen a grundot fölszámolják. Magyartanárok mondják, hogy A Pál utcai fiúk ma már nem megy. Ha nem megy a minidemokrácia, a tisztesség, egyenesség, hősiesség, akkor viszont: mindegy. És nagyon sajnálom azokat, akiknek nem megy. Az pedig döbbenetes, hogy milyen korhűen, hitelesen tudta megjeleníteni ezt Fábri Zoltán, ráadásul angol gyerekekkel… (1969)

Itt hozzászólhat!