Többször is találkozom a hírrel, 7. századi avar sírokat tárnak föl, köztük gyermeksírokat, az egyikben egy 10-12 éves leány csontváza, fején aranyozott párta, „páratlan párta”. Nevet is kap: Avar Danuta. A sírokban gyöngy, gyűrű, bizánci aranypénz, vaskés, bronzcsipesz, orsókarika; többen magzati pózban, a feltámadás reményében. Valamikor régész akartam lenni, értékelem, becsülöm a régészek munkáját. De valami rossz érzés fog el. Ennek a kislánynak voltak szülei. Pontosan ugyanúgy szerettek ők, mint mi. Komoly értékeket temettek a kislány mellé, mert hittek abban, hogy ez neki jó lesz. Vajon mi elvehetjük-e ezt a hitet? A kegyelet sok évszázaddal később is kegyelet. Annak a kislánynak, és mindenkinek kijár az élet után a tisztesség, a nyugalom. Tudom, hogy a tudomány… Sőt, engem is érdekel… Én is tudni akarok… De az a kislány meg nyugodni akar. Hogyan egyeztethető ez össze?
Itt hozzászólhat!
márc
19
