Most a költészet napjához kapcsolódva a költészet nyelve címmel zajlik a magyar nyelv hete. A szervezést úgy 10-15 éve Grétsy László tanár úr adta át nekem, idén pedig már tanítványaim is bekapcsolódtak, s ha jól számolok, ők a 100. évfordulóig is elvihetik. Az 55. magyar nyelv hete online-formában zajlik, minden este 19.00 órakor jelentkezik egy műsor az interneten. Az adások később az mnyknt.hu honlapon is megnézhetők. Az első adást eddig 3000-en tekintették meg. Vajon volt-e olyan magyar nyelv hete, amelyen egy előadás elérte ezt a nézettséget? Ma három költővel beszélgetett Mészáros Márton (szintén korábbi tanítványom). A szereplőket ő válogatta: Ágh Istvánnal hosszú évek óta összejárunk egy baráti társaságban (Lázár Ervinéknél, nemrég szakadt meg Vathy Zsuzsa fájdalmas halálával), Bánkövi Dorottya ugyancsak a hallgatóm volt, Kukorelly Endrét személyesen nem ismertem, de olyan barátságosan köszöntött, hogy rögtön elolvasom a tőle kapott könyvet. És amit ma mondtak:

  • mindenki költőként kezdi, de az idegpályák lezárulnak, s csak kevesen találnak vissza a vershez
  • a költészet megvált, kiemel a hétköznapokból, azt az első zsigeri élményt kell megragadni
  • kapaszkodjunk előbb az érdekességbe, mely az ér szóval függ össze, csak utána jöjjön a verselemzés
  • olvassál, hogy ne hülyén halj meg; az olvasás minden problémát megold; az értelmiség meg vegyen verskönyveket, az se baj, ha nem olvassa el rögtön, de legyen kéznél a vers
  • sokan olvasnak „könyvnek látszó tárgyat”, de az nem az igazi:  a ponyva felől nincs út a magas irodalomhoz (Harry Potter nem vezet Tolsztojhoz), a slam poetrytől sem a vershez

Mészáros Marci kérte, hogy ajánljanak kortárs költőket. Kukorelly Endre nem akart olyat ajánlani, akit mindenkit ismer, de azért később megemlítette Borbély Szilárd és Térey János nevét. Ágh István sem akart neveket mondani: „majdnem minden költő barátom meghalt, és szinte azonnal eltűnt, reménytelen az utóélet”. Bánkövi Dorottya Sziveri János nevét említette meg.

Olvassatok minden nap! Verset is!

Itt hozzászólhat!

Megosztás