Rita

Egy mindig mosolygós, kedves arc. Tanítványom volt. Most már kétszeresen: volt. Elment 35 évesen, örökre. Jó csoporttársai két hete meglátogatták, közös fénykép készült, azon is mosolygott, akkoriban derült ki a betegsége, még el sem kezdődhetett a kezelés. Most pedig már a végső hír. Valamiért a szál szavunk jut eszembe: „ideköt / idegszálaival a szél, / pamutszálaival a köd” (Csoóri Sándor). De az élet sokszor csak egy hajszálon múlik. Elhajlik, mint a fűszál. Elszakad, mint a cérnaszál. És mit tehet a viharban a nádszál. Vagy a fagyban a virágszál:  „A folyó útja véget ér, ha nála nagyobbhoz ér. / A virág sem remél, ha ágyán fagy robog és tél” (Skorpió). Mit is mondhatnék?