Az atya jeles nyelvművelő. Egy kicsit purista. Meg akarta írni a nyelvi helytelenítés történetét. De nem írta meg. Most 88 éves. Minden nyelvművelő műsort meghallgat a rádióban. Ha a közelében lévő városban van előadásom, elsőnek érkezik. De elsőként is távozik, mert el kell érnie az utolsó buszt a kolostorba. 1960-ban rokonát, egy falusi plébánost máig ismeretlenek tőrbe csalták, meggyilkolták. Az atyát is megfenyegették, a kolostorba menekült. Több mint hatvan éve ott él. Most is eljött az előadásomra. Szabadkozik, hogy közben el kell mennie. Megnyugtatom, hogy elviszem autóval, arról jöttem, láttam is a kolostort, arra is megyek. Örül, hogy akkor maradhat. Az előadás után indulunk. Az atya a nyelvi hibákról beszél. Azután elmondja, hogy remeg már a keze, s nehéz így újraírnia a végrendeletét, mert meghalt a húga, akire eddig hagyatkozott. De hát miért kell végrendelet egy katolikus papnak, amikor nincs vagyona? Kérdezem. Hát, azért van valamim. Vannak könyveim, van egy televízióm, vannak hanglemezeim, kazettáim. Vezetek, de bepárásodik a szemem. Mi világi emberek mennyi mindent halmozunk, gyűjtünk, és soha meg nem elégedünk, s itt van a kolostorban egy atya, akinek teljes vagyona néhány könyv, lemez, kazetta és egy televízió, s ezeket szeretné jó helyre juttatni. Remélem, még sokat fogunk beszélgetni.

Itt hozzászólhat!