Ady istenes versei már kamaszkoromban megragadtak, idézgettem is őket, egyre pontatlanabbul, most emlékezetidézőnek:

Pedig valahogyan: van Isten

Nem nagyon törődik velünk,

De betakar, ha nagyon fázunk…

Mert ő mégis legjobb kísértet

S mert szörnyűséges, lehetetlen,

Hogy senkié vagy emberé

Az Élet, az Élet, az Élet. (Menekülés az Úrhoz – nekem Latinovits hangján; s persze azért, mert annyira vallásantropológiai gondolat)

Mikor elhagytak

Mikor a lelkem roskadozva vittem

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten (Az Úr érkezése)

Itt hozzászólhat!