Pár éve jártam a kazári Sztálin utcában. A kocsmában nincs vita: “Sztálin nagy ember volt, megnyerte a második világháborút.”

Jártam egy dunántúli szőlőhegyen, ahol a szocializmus még élő vezetői, vállalatigazgatói jönnek össze, szüretelni, emlékezni. Vörös zászlók, pókhálós érdemrendek, a régi szép idők, amikor annyi jót tettek, kacsintottak rám. Nem vitatkoztam.

Tegnap meglátogattam az egykori pártüdülőt: a Castro-villa felújítva, itt pingpongozott egykor a kubai vezető, a főtitkár szerénynek látszó földszintes üdülője, az étkező-bár-vetítőterem kifosztva, telegraffitizve. 1989-ben megállt az idő. Mint Csernobilban. A belépés életveszélyes. Az elvadult táj, a kis főtitkári sziget békés. Nincs kivel vitatkozni.

Itt hozzászólhat!