Fönn az égen ragyogó nap.

Csillanó tükrén a tónak,

Mint az árnyék, leng a csónak…

 

Nézem ezt a szép világot.

Mennyi bűbáj, mily talányok!

Mind, amit körültem látok.

 

Nap alattam, nap fölöttem,

Aranyos, tüzes felhőben,

Lenn a fénylő víztükörben.

 

Itt az ég a földet éri.

Tán szerelme csókját kéri…

Minden oly csodás, tündéri.

 

Mi megyünk-e vagy a felhő,

Vagy a lenge déli szellő,

A szelíden rám lehellő?

 

Gondolatom messze téved

Kék ürén a semmiségnek.

Földi élet, hol a réved?

 

Szélei nádligeteknek

Tünedeznek, megjelennek.

Képe a forgó jelennek…

 

A levegő meg se lebben,

Minden alszik… és a lelkem

Ring egy méla sejtelemben:

 

Hátha minden e világon,

Földi életem, halálom

Csak mese, csalódás, álom?…

(Vajda János: Nádas tavon)

Itt hozzászólhat!