Itt születtem, itt élek, borzalmas rabságban telt el az életem, de végre szabad Budapest. Erre gondolok, amikor a 7-es busz a Rákóczi úti buszsávban poroszkál, mert előtte csalinkázik egy kerékpáros. Mi azért nem használjuk a kocsit, mert környezettudatosak vagyunk, imádunk a busszal poroszkálni, miközben friss levegőt szív a kerékpáros, és szívat vagy 100 embert a buszon. Kilépek a kapun és majdnem elcsap a járdán egy biciklis gyerek, mögötte az anya; annyira veszélyes a főút, a járdán biztonságosabban lehet kerekezni. A járdán szanaszét hagyott e-kerékpárok, olyan jó ezeket kerülgetni, a vakoknak külön élmény. És a televizelt utcák, aluljárók. Tényleg borzalmas, szorítóérzés, ha nem lehet akárhol vizelni… A szabad szemetelés is a szabadság jele. Orrom előtt hajítja el nagy ívben a cigijét a bolt előtt egy férfi, nagyképernyős tévéért megy. Az éttermek, boltok reggelre leszart bejárata, amit nagy örömmel takaríttatnak el az alkalmazottakkal, hogy megjöjjön a munkakedvük a végre szabad városban. Az aluljáróban láttam már a vizelet mellé letett friss péksüteményt, jó az így, higgyék el. Ismerősöm reggel nyitja ki az éttermet, hát a teraszon éppen közösülnek. És nem zavartatják magukat. De miért is tennék: a szex szabad, csak a kultúra erőltet ránk olyasmit, mint szégyenérzet, visszafogottság, empátia, tolerancia, udvariasság, ja és műveltség. Meg olyasmit, hogy: norma. A nyelvészek már 30 éve sikeresen bontogatják a nyelvi normát, elég jó eredményt értek el vele, most már kiterjeszthető a normátlanság az élet valamennyi területére. Volt az emberiségnek kezdeti fokon ilyen normátlan vagy alig-norma állapota, a végtelen tér-idő szabadság kora, Budapest arra tart, hajrá!

Itt hozzászólhat!