89 éves korában ma meghalt Moldova György. Bár nyilatkozataival nem mindig értettem egyet, szókimondásáért, egyenességéért tiszteltem, írói, különösen szociográfusi munkásságát nagyra értékeltem. Kétszer találkoztam vele. Először úgy 1986 táján, amikor otthon ültem, dolgoztam, csöngettek, s a kapuban Moldova György állt egy futball-labdával a kezében. A Taurus-pályával szemben laktunk, ott fociztak. – Van pumpád? kérdezte. Persze, hogy volt, sokat bicikliztem. Behívtam, leültettem a szobámban, hoztam a pumpát, felfújtam a labdát. Ő közben észrevette, hogy sok könyvem van. – Ha van Moldova-könyved, dedikálom, mondta. Volt egy Moldova-könyvem, máig őrzöm a dedikációt, azt írta bele, hogy reméli, egyszer majd én is dedikálok neki. Ez elmaradt. Még egyszer találkoztunk a szombathelyi IC-n, ő talán előadni ment, én tanítani. Kisregényeit és az összes szociográfiáját olvastam, az Akit a mozdony füstje megcsapott hatására majdnem mozdonyvezető lettem.  Az Őrség panaszát szintén az egyik legjobb szociográfiájának tartom, nagyrákosi házára sokszor rápillantottam, éveig mellette táboroztunk, de az utcán soha nem láttam, zavarni pedig nem akartam, holott akkor már én dedikálhattam volna neki. Próbáltam ellesni titkát: mivel bírja szóra az embereket, hogyan sűrít, hogyan szövi a történetet. Azt hiszem, az volt a titka: hogy komolyan érdekelték az emberek, odafigyelt a másikra, “alulról” nézte a világot, és úgy is írta meg. Dramaturgiát a Színművészetin tanult, onnan került ki a háború utáni írónemzedék derékhada. Jó kapcsolatteremtő, remek társalkodó volt, ja, és kőbányai volt, ő is a Lászlóban végzett… És végtelenül tájékozott, okos volt – olvassuk csak el bármelyik vele készült hosszabb interjút.

  • aki gyalog jár, gyalog is gondolkozik (Kelen Béla újságíró nyomán ez a volt az ars poétikája)

Ez a végtelen egyszerűség, egyenesség, tisztaság, őszinteség, a meggyőződéshez való ragaszkodás, a mindenáron megfelelni nem vágyás (ma azt mondanánk: autonómia) fogott meg Moldova Györgyben. Hiányzó embertípus.

Nyugodjon békében!

Utóirat:

Ezt tegnap Zamárdiban írtam, ma itthon, Pesten ellenőriztem a könyvtáramban, és kiderült, egészen másként vannak a dolgok. Moldova György már 1977-ben is dedikálta nekem egy könyvét, és 1983-ban (ceruzával írtam oda a dátumot) lehetett a focilabdás találkozás), amikor két további könyvét dedikálta. Nem emlékezem pontosan, az idő átfesti a dolgokat. De annyi tény, hogy bejött hozzánk, ült a szobámban, körülnézett, s míg én felfújtam a labdát, dedikált. Sajnálom, hogy nem beszélgettünk többet, de várták a többiek a pályán.

 

..

Itt hozzászólhat!

Megosztás