Deme László életéből tudom, hogy 1944-ben partizán volt. Most, egy kidobásra ítélt könyvben leltem adatokra: Gazsi József: Fények a Börzsönyben. Alcíme: Egy antifasiszta zászlóalj története. 1944 végén fiatalokból, behívott katonákból, katonaszökevényekből összeállt egy csapat a Bimbó úton, majd a Szentkirályi utcában (a Tanért vállalat épületében). Kisebb-nagyobb ellenállási akciókat szerveztek, közülük tízen lebuktak, akiket rövidesen kivégeztek, később többeket lelőttek, vagy aknaszilánk végzett velük. Budapestről menekülve egy vonatnyi fiatal, csaknem százan Esztergomba mentek, alkottak egy gyerekemberekből álló századot, majd onnan a Börzsönybe: Nagybörzsönybe, Nagyirtáspusztára, Vámosmikolára, hogy a szovjeteket segítsék. Decemberben az arcvonal gyakran változott, a magyar, német és a szovjet állások keveredtek, közöttük ingáztak a fiatalok, a Görgey-zászlóalj. A magyarok és a németek nem gondolták ellenségnek őket, de a szovjetek sem. Hogy mi  motiválta őket? Nyilván az értelmetlen harcból való kimaradás, és az, hogy ne kelljen elhagyni a szülőföldjüket (174). Már akkor elkezdődött az álhírgyártás: vezetőjük, Mikó elhíresztelte, hogy az őket nyugat felé szállító hajó aknára futott… (85), hogy ne keressék őket. December végén igazolólevéllel Debrecenbe irányították őket a szerveződő új magyar hadsereghez.

Amikor egy akna halálra sebesített egy fiatalembert, a fiú csak jajgatott, és az édesanyját hívta: Anyukám, drága anyukám… (192), Hemingway is leír hasonlót a Búcsú a fegyverektől című regényében. A székelyföldi, 15 körüli Imecs Jóska is akna áldozata lett, “sohasem lehetett Józseffé. Vidám, fekete szemű kisfiú marad már valamennyiünknek…” emlékezik Bodolay Géza. Vaskó István írja, hogy összebarátkozott egy Viktor nevű, fiatal, alig 17 éves szovjet katonával, aki emlékül neki adta stopperóráját (202). “Nagybörzsönyben megtaláltuk a közös nyelvet” (214) A szovjetek mondták: “Aradtól idáig ti voltatok az első németellenes harci egység, amellyel találkoztunk” (213) Szép történet: amikor Vámosmikola fiataljait el akarták hurcolni katonának, Huszár Károly, a falu földbirtokosa Drégelypalánkon és Balassagyarmaton a vonatról leszedette és hazaküldte a falu legényeit, akik így meg is maradtak, a falu állítólag ma is őrzi emlékét.

Pesten Ortutay Gyula segítette a zászlóalj felállítását. Cseres Tibor szerint: “elfelejtett zászlóalj”.  Deme László neve háromszor bukkan fel az emlékezésekből összerakott dokumentumregényben: Deme szökött katona, aki  fegyverét is behozta (53); egyszer egy valódi demés monatot idéznek tőle. “A csoport politikai tekintetben és a morális hangulat fenntartásában is kovász igyekezett lenni” (166). Korjellemző szavak: haladó erők, munkás- és haladó mozgalom, fasiszta németek, visszavonuló fasiszták, magyar-szovjet fegyverbarátság…

Izgalmas az összeállított névsor, csak néhányat emelek ki: dr. Bodolay Géza, dr. Bolla Kálmán (vajon a nyelvészről van szó, 14 éves volt akkor, de az erdélyi fiú is csak 15), Drózdy Kálmán, dr. Farle János, dr. Makay Imre, Mádi Szabó Gábor, dr. Ortutay Gyula, dr. Tárkány Szűcs Ernő és Géza… (Zrínyi, Kossuth, Bp. 1976.)

 

 

 

Itt hozzászólhat!

Megosztás