Egy kisgyermek emlékei a Ceausescu-korszak végéről, a Nagyvárad melletti Fugyivásárhelyről. Minden egyszerű volt, minden lassú, sok minden hiányzott, és mégis szép gyermekkor volt; visszatekintve a mai kielégületlen, gyors világból: teljes.  Lasú világ: gyalog jártak. Kinn, az udvaron, kertben, patakparton, focipályán, utcán élték az életüket. “Akkor csak megtörténtek a dolgok, a maguk természetes módján.” (55) Templomos idők. Taligakeréknyi kenyerek. Pálcás pedagógia. Papagájszínekbe öltözött fiatalok. Kazettás magnók korszaka. Szánkós vodka. Majd beléptek a keleti, sárga és savanyú vadkapitalizmusba. Eltűntek az osztálytársak – főleg nyugatra mentek, s nem tűnnek boldogabbaknak. A legkedvesebbek a személyes emlékek a magyarországi, sosemlátott cimboráknak írt levelek (nekem is volt romániai levelezőtársam), integetés a nemzetközi vonatoknak (koldulós jelenet), hogy az utasok dobjanak ki cukorkát. A sorban állás olyan természetes volt, mint ma a wifi-kód. (107). A kor kedvezett a stopposoknak. Magyarból színtízes. Tompa Margit tanárnő, aki megszerettette velük az anyanyelvet (157). Miközben az 1980-as évek végén már nem lehetett magyarul kiírni a településneveket, az alig értett román nyelv félelmet keltett (az óvodás nem tudta elmondta románul, hogy ki kéne menni…), a kisgyermeknek egy hét fojtogató szorongás idegen nyelvi környezetben, Magyarország felé állított antennák, bozgorozás. Tanulság: “amivel ma divatként, trendként, veszélyérzet és történelmi háttér nélkül közvetített lopakodó újmarxista ideológiaként találkoznak, annak milyen embergyilkos és emberkínzó előzményei vannak…” (136) Az emlékezet már csak a szépet hordozza… A nagyszántói lelkipásztor (több regény írója) könyvét Ciavoi Andreának köszönöm. (Tortoma Kiadó, Barót, 2022.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás