A regényt mindenki ismeri, de csak kevesen olvasták. Akik régen gyermekként olvasták, vagy csak a kiherélt változatokat, egyperces összefoglalókat, arra emlékeznek, hogy Eger dicsőséges várvédelméről szól, s többnyire elfeledik (vagy nem is tudják), hogy nem pusztán ostromregény, háborús regény, hanem mesterien felépített, a figyelmet fönntartó fordulatos kalandregény, sőt ennél is több: hősregény, Bornemissza Gergely és egy kicsit Dobó István regénye, valamint: magyarság-regény. Ezért kell minden felnőttnek is el- vagy újraolvasnia. (Esetleg az olvasni nem akaró gyerekkel együtt.)

Ha csak több szálon futó, egymást keresztező cselekményekről lenne szó, romantikus regénynek kellene tartani. Ugyanezt szolgálja minden apró mozzanat, ami előbb-utóbb jelentésessé válik; az egyszer felbukkanó szereplők törvényszerűen visszatérnek, mintha csak mindenki ismerős vagy rokon lenne. Ám itt a nézőpontok is kereszteződnek (olykor az író is kiszól a regényből, ez egyébként Gárdonyi szokása), ha netalán belefáradnánk a részletező, jelenidejű ostromleírásokba, akkor a végső ostromot hátulról, a nők (asszonyok) szemszögéből mutatja be; és modern regénnyé teszik a pszichologizáló leírások: az emberi viselkedésmódok (elbizonytalanodás, árulás, hősködés), különösen az egy várba összezárt sokféle ember magatartásának összehangolása; az előrelátó, gondoskodó, jó vezető stratégiája és taktikája (pl. tilos tárgyalni az ellenséggel, tilos bármilyen pletyka, szóbeszéd az ellenségről, viszont jó hangosan kell elmondani, hogy mekkora bajban van a török, ennek rögtön híre megy).

Különleges szerkesztési elv, hogy a regény legfőbb gondolatai az emberről, az élet értelméről, a halálról Gergely és az árulóvá levő Hegedüs között hangoznak el: “A hősök, a világtörténelem nagy hősei mindig lelki emberek voltak… Hogy hol voltunk, mielőtt éltünk volna, hova leszünk, mikor már nem élünk, azt ebben a földi testben nem tudjuk. De mi is lenne belőlünk, ha tudnánk?” (442) “Az állati ember vakon cselekszi néha a jót, az értelmi ember mindig tudva… Isteni törvény mozgatja néha az akaratot. A szeretet isteni törvény. Az anyaszeretet, a hazaszeretet egy.” (443)

A regény fontos motívuma: a nő és a gyermek. A gyermek a kiszolgáltatottság, a föltétlen szeretet és védelem jelképe. Bár tudunk a háborúkban meggyilkolt gyermekekről, sőt ebben a regényben is felbukkannak elrabolt és janicsárrá nevelt gyermekek; de Gárdonyi mégis a török és a magyar gyermek megóvásával, visszaadásával tesz hitet mély humanizmusáról: “S amint a két asszony ott térdelt egymással szemben, egyszer csak összepillantottak, s kezet nyújtottak egymásnak.” (554)

Gárdonyi írói módszeréről már sokat írtak (de talán nem eleget). Nemcsak a lehető legnagyobb alapossággal, utánajárással mutatja be, hanem a hétköznapi, a muzulmán szokásokat nem ismerők számára valósághűen érzékelteti a törökök világát, mentalitását, sejteti a két nyelv közötti rokonságot. Ugyanilyen alapossággal jeleníti meg a végvári világot, technológiát, harci modort, furfangot, leleményt. (Újraolvasva a regényt ki is jegyzeteltem több száz kifejezését, szavát – ezekből szemezgetek mostantól a Napszók rovatomban.)

Magyarság-regénynek írtam: mert minden sorában ott van az erkölcsi parancs: a hazaszeretet, a haza védelme (összegyűjtöttem, hány magyar település neve szerepel a regényben, bizony ott van benne a fél ország), és a hit: “Bízom a fegyverünkben, bízom a lelkünk erejében, bízom Szűz Máriában, aki Magyarország patrónája, bízom Szent István királyban, akinek a lelke vele van mindig a magyar nemzettel, és legjobban bízom magában az Istenben!” (529)

(Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Osiris diákkönyvtár, Bp. 2018. 563 old.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás