A modern irodalomtudomány a 19. század második felében a tudományosság mindenhatóságába vetett erős hittel együtt születik. Hamvas Béla ezt nevezi szcientizmusnak, ma talán iparszerűvé vált tudománynak nevezhetnénk, amelyben a kutatási vállalkozóvá lett szakember „magát értékmentesnek tartva megrendelésekre kutat, külső elvárásoknak megfelelni akarván ír új könyveket és cikkeket…” (Csepeli 2023: 48.), amelyet tudománymetriai szempontok szerint készítenek és helyeznek el. A tudományos műhelyek a 20. században tovább erősödtek, és egyre inkább a mindentudásba vetett hit és gőg szentélyeivé váltak. Különösen káros ez a megközelítés a társadalom- és humántudományokban, még inkább, ha egy adott nemzeti kultúra kapcsán nemzetközi elvárásokat fogalmaznak meg, kérnek számon – hiszen a tudomány nemzetközi, vallják.
Mivel az akadémiai és az egyetemi műhelyek tekintélynek számítanak, értelemszerűen elbizonytalanítottak számos szerzőt; akik művészi témáik és irányultságaik trendbe igazításával gyakorlatilag az elmélet szolgálóivá váltak. Orbán Ottónak egy ironikus sora utal erre a jelenségre a Madárjósok, próféták, kandidátusok című versében:
- „Esztétikák jönnek-mennek, a mocskos mesterség marad”.
Vagy egy másik, a Vojtina recepcióesztétikája című keserű, gúnyos, a költészet számára szabályokat előíró elméletet elvető verséből:
különben is költőnek kuss ha komoly dolgokról van szó
az irodalom egyetemes jelenség tehát az egyetem felségterülete…
kezükben kétélű kard az átértékelés
senki sem műveli náluk magasabb szinten az elméletet
márpedig az elméleten múlik minden…
a multikulturális játszótéren mind e közben
a csengő hangú tanszékek kánonban énekelnek
Illetve az elvárt szólásmód helyett így szól az Óda a közemberhez című versében:
- „Pusztító zavarral a sejtjeimben hadd legyek, mint te, egy darab élet, / szóljak a mindenség nyelvén, hajlékony, köznapi nyelveden!
(A továbbiak a 2023. november 23-án, az MMA-ban tartott előadáson.)
Itt hozzászólhat!
