Guatemalában a világ legszebbnek mondott (nekem félelmetes) vulkáni tava mellett, vulkánok aljában fekszik Santiago Atitlán település. Szinte mindenki színes népviseletben van, még egyes férfiak is szoknyaszerű nadrágban. A szűk utcákon száguldoznak a tuktukok, a főtéren és a körülötte lévő utcában zöldségpiac. Első katolikus temploma 1547-ben épült, a mai, kolostorral egybekapcsolt csarnoktemplomban népviseletbe öltöztetett (olykor nyakkendőkkel teleaggatott) apostolok, szentek, az egyik köntöse és lába alól egy ördög kandikál ki. Krisztus sírjánál térdeplő imádkozók; érdekes módon az oltártól távolodók arccal az oltár felé nézve és imádkozva hátrálnak a kijárat felé. (Antiguában a templomban térden csúsznak végig a zarándokok.) A település nagyon tisztelt szentje, Maximilián, a dohányzó „isten” (inkább szent, de mintha samanisztikus hagyomány is lenne mögötte). Mindig más házban adnak neki szállást (hat éve a templom fölött volt), most a kikötő felől egy sikátorban. Maximilian egy bábu, szájában cigarettával (nekünk, főleg az dohányellenes propaganda miatt nagyon abszurdnak hat), nyakában tucatnyi nyakkendő, ruhájába dugva pénz (quetzál). Kétoldalról helyiek őrzik, csevegnek, nevetnek, és szúrós szemmel nézik a látogatókat, valamint pénzt szednek, ha fényképeznek. A környezet is eléggé abszurd: bal felől oltárféleség, ahol imádkoznak, jobb felől Krisztus koporsója. Akár egy kápolnának is tűnhet, de a frivol, csöppet sem szakrális, hanem közönséges környezet miatt nem érezzük a spirituális hatást. Sajátos vallási spiritualizmus, nehéz azonosulni vele.
Itt hozzászólhat!
