Ma a Bolyai Műhely diákjai által szervezett mátrai kiránduláson vettem részt. Filep Tamás (Debrecen) szervezte a túrát. Hajnalban indultunk busszal (hamar eljött, ma volt az óraátállítás), régi idő szerint 4-kor keltünk. Parádsasvárra fél kilencre értünk. Megcsapott a Mátra tiszta levegője. Egyik diákunk asztmás rohamot is kapott, annyira megszokta a főváros levegőjét. De legyőzte a rohamot. Parádsasváron egy üvegcsiszolót látogattunk meg. Hamar előkerült egy kis album az egykori, hét éve bezárt sasvári üveggyárról: a W. vállalat vásárolta meg, azután nem fejlesztette, majd bezárta. 1000 embernek nem lett állása, a vidék haldoklik, Parádon rengeteg az eladó ház. Iskolás koromban én is jártam itt, emlékszem az üvegfúvókra. A csodálatos faluban ma néhány házban üvegcsiszoló működik, de Csehországból hozzák az üveget. A diákok egy-egy kis poharat csiszoltak, a vendéglátónk később pálinkával kínálta a társaságot, és pontos képet rajzolt a lehetetlen Magyarországról. Rossz volt a téeszekbe kényszerítés, de rossz volt a téeszek szétverése is. Még rosszabb a jól működő gyárak elherdálása.

A csodálatos napfényben és levegőn átszeltük a Mátrát: fölgyalogoltunk Mátraházára, majd Sástóra, majd Mátrafüredre. Még sohasem láttam ilyen szépnek. Édesapám 1962-es térképe volt a kezemben. Közben hallgattuk a mátrai csöndbe élesen belehasító motorosok őrült hangját. Tavaly többször is megmásztam a Kékest, elcsodálkoztam azon, hogy a mátrai utakat gyakorlatilag motorversenyekre használják. A Kékesen a meghalt motorosok emlékműve is látható. A saját életét nyilván mindenki kockáztathatja, de a tájvédelmi körzetben megvalósuló “zajszennyezés” már nem csak magánügy. Ismét egy terület, amellyel nem foglalkozik senki. Nyilván csak nekem tűnt föl. Ahogy a parádsasvári üveggyár szomorú sorsa is. Gazdátlan ország.

Szerencsére a túra végén betértünk a gyöngyösi Farkasmály szőlőhegy egyik borpincéjébe. A tulajdonos mesélte, jönnek külföldiek, megkérdezik, hogy a pince vajon ősi családi tulajdon? Elmondja nekik, hogy a családja régi bortermelő, csakhogy volt itt egy (két) rendszerváltás, amikor elvették a pincéket. Ők 1994-ben vásárolták meg ezt… A bor kitűnő volt, az idő csodás. Hatvanban öt percet állt a busz, beugrottam a pályaudvar illemhelyére. Na ilyen szépet és tisztát már régen láttam…

Itt hozzászólhat!