Aligha tudjuk elképzelni, milyen egy ostrom, holott itt a közelben nagyon is zajlik. Budapest 1944-1945-ös ostromáról vezetett naplót Kovalovszky Miklós tanár (később irodalmár, nyelvész) 1944. október 8. és 1945. január 8., az első szovjet katona megjelenéséig. történelem alulnézetből. A család egy hatéves kislánnyal és kéthónapos kisfiúval előbb Pomázon lakott, majd visszamentek kispesti lakásukba. A tanár megtartja utolsó óráit, a fiúk egy része leventének áll, a Börzsönybe menekül (köztük Deme László, a börzsönyi fiatalok: 242), a tanárokat is beosztják hadi munkára, kapják a fizetésüket, naponta kell küzdenie tejért, a kisfiúnak, folyamatos a légiriadó, egy hónapot a pincében töltenek sokadmagukkal, „katakomba-élet”, éhesek, az ostrom, a nélkülözés az emberekből kihozza a legrosszabbat. A józanok sejtik, hogy a németek elveszítik a háborút, Budapestet föláldozzák, a megszállottak messziről utasítanak, hogy kitartás az utolsó leheletig, hogy majd visszaverik az oroszokat, csak lenne már vége, gondolják az emberek, s egyaránt félnek a németekről, a nyilasoktól és az oroszoktól… Vasárnapi katonák, korzóhősök, nyájriadalom, zavarórepülés, megszűnt a tulajdonjog, az ember teherhúzó barommá vált, a civilizáció sérülékenysége, barbár időket megjelenítő katona-rend, Szálasi-vonal (180), tudatos valósághamisítás, jegyrendszer, áruhiány, erkölcsi bomlás. És folyamatosak a rémhírek. A rémhírek lélektana is ez a könyv. A naplóíróban a napi munka, favágás, ételszerzés, a család óvása, az olvasás és az írás tartotta a lelket. Meg a fatalizmus: „majd csak lesz valahogy… jobb és megnyugtatóbb, mint remegő kétségbeesésben élni”. Megható, ahogy az ostrom alatt, „lidércnyomás” közben ajándékot igyekszik venni a családnak karácsonyra…
- kiosztják a zsidóvagyont: undorodva nézem az ingyenszerzés kapzsi mohóságától lihegő, vigyorgó arcokat, elriasztó kép a plebs felszabaduló aljas ösztöneiről (110-1)
- az emberek arcán nincs káröröm, inkább kíváncsiság vagy részvét (164)
- oda terelnek, ahová akarnak, megértünk a vágóhídra (127)
- Vajon mihez ragaszkodik az ember, amikor mindent ott kell hagynia? (163)
- a háború örök törvénye: nemcsak a látható világ értékeiben rombol, évezredes kultúremlékeket semmisít meg, hanem szétmállasztja a történelem legnagyobb művét: az emberi lelket is (135)
- Fazekas Mihály főhadnagy a napóleoni időben egy polgár házában beült a karosszékbe és olvasott (136)
- „Mint hangtalan röptű, láthatatlan ragadozó madár, felettünk köröz a halál…” (150. nem Gárdonyitól van ez?)
- Mi lesz a magyarság sorsa? Más nemzeteknek lelkes, öntudatos, harsogó indulóik és himnuszaik vannak, nekünk csak életért és megmaradásért könyörgő imáink (158)
- Az embert kell először megmenteni – önmagától, aki létrehozta, s elpusztítja a szellemet és a szépséget (176)
- Kutya: „Néhány hét alatt a háziállat újra ragadozóvá vadul. Visszazüllik az ősállapotba” (249) A fák is a háború áldozatai, hősi halottak (269)
A naplóban felbukkan Györke József, Berda József, Bajor Nagy Ernő, Fodor József (költő), a fóti Fáy-présház, Nadányi Zoltán: Ezüskert, Illyés Gyula, Ady, Madách mellőzte a háborút. Amit nem tudtam: Kolozsvárt tényleg egy ideig Tamási Áron volt polgármester? (Argumentum, 1995. 330 old.)
Nyelvészportréim:
Lénárd Sándor:
Szépe György:
Szathmári István:
Balassa Iván:
Kresznerics Ferenc:
Kuncz Aladár: Fekete kolostor (Bárczi Géza)
Papp László:
Makkai Ádám:
Horger Antal:
Savugeot:
Grétsy László:
Dánielisz Endre:
Kvaterkázás Wacha Imrével:
Fények a Börzsönyben (Deme László)
Itt hozzászólhat!
