Kobaltkék

A hindu család keralai nagy házának emeletét kiadják egy művész fiatalembernek (a keralai fűszerraktárakból alakít ki galériát); szerelmes lesz belé a hindu család írónak készülő fia, de ő meglepetésre a család által szigorúan fogott húgával szökik meg. Mindkét fiatalban fájó sebet üt az első szerelem; de a felszabadítás élményét is megadja. A film egyszerre szól a mai India feszültségeiről (hagyományok, nagycsalád, elrendezett házasság, modernizáció, individualizáció), és a szerelmi élmény örök meghatározó erejéről. Szép költői filmes megoldások a fiú a kis kerti tóba, Pablo Nerudának mondja el örömeit (később kiderült, ez egy teknős, majd később kiderül, még az sincs), illetve Delhibe, az íróiskolába való utazása során mindenét ellopják; egy fa alatt látjuk (akár Buddhát), amint hozzákezd a regény, a Cobalt Blue megírásához. A kobaltkék az albérlő és lányszöktető fiúhoz kapcsolódik: kékre festi a fűszerraktárt, kék kéz- és lábnyomokat hagy a lakásban, és ezekt a nyomokat mossák le, amikor távozása után a holmiját kipakolják. A filmbeli történést olykor a fiú versei szakítják meg, amelyek arról szólnak, hogy mennyire ismerhetjük meg egymást, vagyis, hogy igazából soha nem ismerjük egymást. Az vendég fiú sokszor nem válaszol a fiatal fiú kérdéseire: Minek kérdezel annyit, úgysem ismerhetsz meg. A Szólíts a neveden! indiai változata; még abban is hasonlít rá, hogy a nagy első szerelem mennyire egyenlőtlen: vagyis mindig van, aki jobban szeret. Aki szereti Indiát, nagyon fogja szeretni ezt a filmet. (Kobaltkék – Cobalt Bue, indiai film, 2021. 112 perc, í.-r.: Sachin Kundalkar.)