Wittgenstein (osztrák nyelvfilozófus) szállóigéje: Wovon man nicht sprechen kann, darüber muss man schweigen (Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell), sokféleképpen értelmezték, de a lényege az, hogy a beszéd nem föltétlenül a megértés eszköze; én teszem hozzá: volt és van is (talán lesz is) beszéd nélküli élet… Merész ötlet (de a Katonában nem egyedi, vö. EmbTrag), hogy egy klasszikust a végletekig lecsupaszítsunk, a Hamletet például úgy, hogy semmi nem marad a szövegből (talán csak három félmondat), azonkívül csak a névelők, a kötőszók, a sóhajtások, sikoltások, feltörő sírások, és egy mondat „A többi néma csend”, meg egy beszólás: Elmegyek ebből az országból, Menj már el (vagy valami hasonló). Mozgásszínház, vagyis mozdulatok, hangok, zenék és zajok (liftzaj, zuhanászaj, a Rákóczi úti híres szirénázás) zenés balettelemekkel (a Pink Floyd-átirat nekem nagyon bejött: wish you were here); a Hamletet ismerők számára fölismerhetően az apa szelleme (rendszeresen visszatér a maga sikolyával), maga Hamlet, a gyilkosságok, a gyilkosság megtorlása… De valószínűleg csak ennyi, tehát aki a Hamletből érettségizik, ennek alapján még a cselekményből is megbukik. Mindazonáltal nemcsak merész, de mesteri színház: minden apró részlet, mozdulat – elöl, hátul, oldalt, fenn és lenn – tökéletesen kitalálva, s még ha nem is értjük (én nem értem), de fenntartja a kíváncsiságunkat. (A mellettem ülő fiatal lányét nem, aki az 50. perctől egyre sűrűbben nézegette a mobilját, hangosan ásítozott, bár a végén rendesen tapsolt. Jó emlékezetű Paál István mondta – láttam néhány darabját -, nem biztos, hogy mindig tapsolni kell, én persze tapsoltam, mert aprólékosan kidolgozott rendezői bravúr és látványos és hibátlan színészi teljesítmény). A helyszín (az Egyetemi színpad jól ismert előtere) egyesekben aktuális üzenetet hordoz; szerintem értelmetlen ezt keresni, nincs aktuálpolitikai üzenete – szimbolikus helyszín, mert az elmúlt 75 évben mindenkinek köze volt/van hozzá, aki magyar színházzal foglalkozott (és legyen így még 75+ évig); s ha jól értem a némaszínházat, akkor ezen az Egyetemi színpadon az előtér mögött folyamatosan folyik a munka, az előadás tértől és időtől függetlenül. Színház az egész világ? Olcsó megoldás lenne aktuálisan üzenni, inkább lássuk magát az embert, aki olyan, amilyen, jólformált szövegekkel, „éjfél utáni nyelvvel” (Kányádi) és némán is. – Megragadott a kezdő keretjelenet, amelyben egy tévés forgatásra készülnek, és mire mindent elrendeznek, megnémul az áldozat (az interjúalany). Nagyon ismerős ez nekem, ezerszer megtörtént, ilyenkor nagyon kell uralkodni magunkon (én csak egyszer lázadtam fel), de tény, hogy amikor végre elkezdődik a felvétel, akkor… játszunk, és beszélünk és beszélünk akkor is, ha fölösleges. Taps volt. (Shakespeare Hamletje nyomán, rendezte ifj. Vidnyánszky Attila, Katona József Színház, ma.)
Kapcsolódó írásom: EmbTrag https://www.balazsgeza.hu/?p=15965
Itt hozzászólhat!
