Már korábban megszületett bennem az érzés, hogy a Földön egy nagy egység vagyunk: növények, állatok, emberek. Kutyát, macskát sohasem bántottam. Embert valószínűleg igen, de öncélúan soha; a gyötrésnek, kínázásnak minden változata idegen tőlem. Korábban azonban még nem volt fenntartásom, ha a hangyákat le kellett fújni a lakásban, ma már van. A kaszáspókot már megtűröm a lakásban, a „csúnyábbakat” kitessékelem, ahogy az imént is tettem, de soha nem ölöm meg. És ha véletlenül rálépek egy csigára, már nekem is fáj, és órákig érzem a lelkiismeret-furdalást. Elpusztítottam egy életet. És ezt nem szabad. A Werckmeister harmóniákban mondja Valuska, amikor a vásári bemutatóra szánt ronda bálnát mutogatják: ő is Istenke teremtménye. Talán innen jön a rajtam egyre jobban eluralkodó kímélet, vagy még inkább: szeretet. Nem bántunk senkit (semmit), különös tekintettel nem azokat, akik nem tudnak védekezni. Ez is régi érzelem bennem: mindig az alullélők, a szenvedők mellé állok. (Vajon ezért lettem néprajzkutató is? És vajon ezért foglalkozom az „alacsonyabb” nyelvi regiszterekkel?)ú
Mindezek még régebben formálódó gondolataim. Amikor először jutottam el Indiába (2006), valamit megéreztem. Mintha már régóta bennem lévő érzelmek most igazolást nyernének. Eddig ötször jártam Indiában. Keresztül-kasul utazgattam (főleg vonattal). Megismertem az indiai vallásokat, például a dzsainizmust is. A dzsainisták (világi emberek) minden élőlényt kímélnek. Olvastam, hogy egy dzsainista szemész szinte belebetegedett, amikor a szeme láttára agyoncsaptak egy svábbogarat. Azt mondta: Hogy tehetted, lehet, hogy ő a nagyapám.
Persze én nem vagyok és nem is leszek dzsainista. Ahogy nem vagyok buddhista, hinduista, és még sok más sem. A hagyományainkat, közte a vallásunkat nem cserélgetjük úgy mint az alsónadrágot, vagy éppen az autóinkat. Az vagyok, aminek itt születtem, aminek szüleim neveltek, és ezt – ebben már biztos vagyok – soha nem fogom föladni. És úgy érzem, hogy abba, amibe a szüleim, valamint a környezetem, a Kárpát-medence nevelt, az tökéletes összhangban van a világ nagy vallásainak gondolataival, de főleg a Kelettel. Talán ezért szerelmesedtem bele Indiába, bár elsőként ez volt a legriasztóbb ország, amelyet valaha meglátogattam.
Van tehát az életút, amiben vagy durvulunk, vagy finomodunk, és vannak az utazások, amelyek vagy fölismerések, vagy tökéletesen értelmetlen cselekvések.
Itt hozzászólhat!
