2600 éve Anaximandrosznak a természetről írott nagy művéből csak egy mondat maradt az utókorra:
- Ahonnan a dolgok a keletkezésüket veszik, oda is kell, hogy elmúljanak, a szükségszerűség szerint; jóvátételt kell ugyanis fizetniük, és meg kell ítéltetniük az igazságtalanságuk miatt, az idő rendje szerint.
Csepeli György új könyvében (Maya fátyla mögött) négyszer is idézi ezt a mondatot, kicsit más fordításban:
- Amiből a dolgok létrejönnek, szükségszerűen abba kell pusztulniuk is, hisz bűnhődniük kell és megítéltetniük jogtalanságaikért az idő rendje szerint.
A meglehetősen rejtélyes mondatot Csepeli tanár úr így értelmezi: 1. halálra ítélt bűnösök vagyunk mind; 2. a keletkezés és elmúlás körforgása, szüleikhez képest a gyerekek bűntelenek, akik kegyetlenül számonkérik szüleik bűneit; 3. az egymást követően születettek múló életére kérlelhetetlenül érvényes törvény; 4. az idő nem a fizikai valóságot, hanem annak emberekben keletkező mását, az életet tagolja múlt, jelen és jövő szerint. Ennek folyománya: legmélyebb emberi probléma az idő metafizikai várába menekülve: mit ér a létezésetek, és ha semmit, akkor miért vagytok?
Olvasván ezeket a gondolatokat egyszerre jut eszembe az Ismerős arcok és Cseh Tamás egy dala:
S bár ugyanaz ismétlődik
Száz meg száz éve régen
Mi ébresztő kiáltás helyett
Suttogunk csak a szélben
*
Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait,
és attól féltem: nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!
