Édesapám, P. Balázs János (1910–1990) hagyatékában elém akadt egy fénykép. Egy számomra ismeretlen fiatal férfi, fehér ingben, kötött mellényben, egy párhónapos fehér ruhás csecsemőt tart a kezében. Az apa némi büszkeséggel nézi, a csecsemő okos arccal figyel. A kis kép hátára apám tollal a következőket jegyezte: „Mikecs László és tízhónapos kislánya: Anikó. Szentgyörgy… 1943. IX. 8.” És később ceruzával szerepel ott egy kereszt és még valami, nem értelmezhető írás. Nem tudtam mit kezdeni a fényképpel. Apámat már régen nem kérdezhetem meg, elkezdtem nyomozni Mikecs László után. Kiderült, hogy kolozsvári, tragikus sorsú nyelvész, néprajzkutató. Nekrológot írt róla Balassa Iván (aki az én tanárom is volt), említi Kósa László, Halász Péter, Vallasek Júlia, és Gerlóczy Márton regényében is szerepel. Apám talán egyetlen, de meghatározó erdélyi útja alkalmával ismerhette meg. De miért kapott tőle családi fényképet? Barátok voltak? Leveleztek? A ceruzával rajzolt kereszt azt mutatja, hogy apám értesült ismerőse haláláról is; holott még a családtagok is sokáig bizonytalanságban voltak sorsa felől. És valamit még odaírt, amit nem tudok elolvasni, rejtélyes, talán görög jeleket. (A chapgpt sem tudta értelmezni.)
Most mindenekelőtt a nálam lévő – apám által megőrzött – fényképet szeretném közzétenni.
Sok mindent megtudtam, de azt nem, hogy hogyan került apámhoz a fénykép, és miért őrizte meg, és pontosan mi van – talán rejtjelezve – a hátára írva. Nyomozásom eredményét az E-nyelv Magazinban mutatom meg, emléket állítva egy fiatalon elhunyt nyelvésznek: https://e-nyelvmagazin.hu/2026/10/31/egy-tragikus-sorsu-nyelvesz-mikecs-laszlo1917-1944/








