„Én csak egy diplomát akarok!”
Megjelent a Magyar Nemzet Magazin 2012. júl. 14-i számában. Mivel az írás nagy érdeklődést váltott ki, a Magazin szerkesztőinek engedélyével saját honlapomon is közzéteszem.
A hallgatók egyre inkább ímélen tartják a kapcsolatot tanáraikkal. A professzor asszony levelet kap, így kezdődik: Kedves Mária! Kicsit ideges lesz tőle, válaszol, nem akarja helyreigazítani, de a levél végén fölsorolja tudományos rangjait. A hallgató valamit megérthetett a jelzésből. Válasza így kezdődik: Tisztelt Mária!
Művelődésszervező szakosok vizsgája: Tudna mondani egy klasszicista épületet Kaposváron? A jáki templom. Nem jó. Esetleg meg tudná mondani, hogy kinek a művében szerepel Nyilas Misi? Jókai Mór? Majdnem. Tudna mondani egy mai magyar írót? Petőfi Sándor? Nem egészen. Hol halt meg Petőfi? Pesten. Vagy Budán? Esetleg Pest-Budán.
Kari könyvtárban: A Magyar Nyelv 1989 előtti példányai nem találhatók meg az interneten. Hol lehetne megtalálni…? Szerintem a könyvtárban. Tényleg? Nem is gondoltam…
Miért lett hármas az államvizsgám? – méltatlankodik a hallgató. A bizottság elnöke sorolja: a szakdolgozata hármas, a bírálatban szerepel, hogy szinte minden oldalon van helyesírási hiba. Magyar nyelv és irodalom dolgozatról van szó. A szakdolgozatvédés hármas, a két kérdésre adott felelete is hármas. De én még mondtam volna tovább, ha hagyják! – méltatlankodik tovább a hallgató. Mégis, egy hármas szakdolgozat után hányas államvizsgára számított? Sokkal jobbra, feleli a hallgató.
Erasmusos hallgató vagyok, ebben a félévben külföldön tanultam. Az Ön által meghirdetett vizsgaidőpontokban nem tudtam vizsgázni, ezért az utolsó, pótvizsgára adott napra szeretnék följelentkezni. Ez csak úgy lehetséges, ha a korábbi vizsgaidőpontok egyikére a tanár úr utólag nem azt írja be, hogy nem jelentem meg, hanem elégtelent ad. Nem lehet, mondja a tanár. De lehet, mondja a hallgató, a tanulmányi osztály, a titkárság és a hallgatói önkormányzat azt mondta, hogy lehet. Nem lehet, mondja a tanár. Van vizsgarend, van elektronikus vizsgalap, a lezárt vizsgalapot a tanár már nem módosíthatja. De, folytatja a hallgató, a to, a titkárság és a hallgatói önkormányzat azt mondja, ha tanár úr kérvényezi, akkor utólag is lehet módosítani. Nem teszem, mondja a tanár. Ön egész félévben külföldön volt, nem látogatta az óráimat, nem jött el a meghirdetett vizsgaidőpontokra, még egy levelet sem írt, miért kér tőlem ilyet. Hallatlan, csapja be az ajtót az erasmusos, világot járt, művelt hallgató.
A régi egyetemi rendszerből számos szak már csak kifutó rendszerben működik. A leglustább hallgatókat értesítik arról, ha záros határidőn belül nem veszik fel az utolsó tárgyakat, kizárják őket az egyetemről. Ám azóta új (háromciklusú) rendszer van, a régi-új tárgyak nehezen feleltethetők meg egymásnak. Ezért az ilyen hallgatók számára ún. vizsgakurzust hirdetnek meg, amelyre nem kell bejárni, csak a félév végén vizsgázni. Tehát: a leginkább lusta hallgatóknak olyan kedvezmény, hogy nem kell bejárni órákra. Egy ilyen hallgató a félév végén négyoldalas dolgozatot küld ímélen a tanárnak. A dolgozatnak se füle, se farka, pl. semmilyen szakirodalmi utalás, bibliográfia sincs a végén. A tanár elégtelent ad rá. Két hónappal később a vidéki egyetem dékáni hivatala értesíti a tanárt, hogy hallgatója bizottsági vizsgát kért, amire a tanárt nem hívták meg, mert nem kötelező meghívni, ott elégségest kapott. A tanár megkérdezi: Miért kell minden hallgatónak diplomát adni? Választ nem kap. Később megtudja, ezek a hallgatók már nagyon nagy pénzeket fizetnek az utolsó, ki tudja, hányadik halasztott, pót, pótpót stb. félévért, kell a bevétel.
Jól látom, hogy maga csak egy vizsgaidőpontot hirdetett meg, amikor a hallgatói önkormányzat előírja a kettőt? – írja egy hallgató ímélben a tanárának. Jól látja, ismeri be a tanár. Ön egyedüliként szerepel egy ún. vizsgakurzuson, miért gondolja, hogy egyetlen embernek több vizsgaidőpontot kellene meghirdetni? Önnek kötelessége a hallgatói szabályzat alapján több vizsgaidőpontot biztosítani, amiből én választhatok, írja a „túlfutó” hallgató.
A hallgató anyja ímélt ír a tanárnak, vegye figyelembe, hogy a gyermeke súlyos depressziós, ilyen fóbiás és halmozottan olyan lexiás, nem tud bejárni az egyetemre, de még vizsgára sem tud bemenni, viszont ímélen lehet vele tartani a kapcsolatot, az ott kapott házi feladatokat elvégzi. A tanár válaszol: Ne haragudjon, nem lehet. A szemináriumon való részvétel kötelező, ha a tanulmányi bizottság egyéni tanrendet biztosít, akkor is szükséges a személyes megjelenés. A tanárt följelentik. A hallgatói önkormányzat esélyegyenlőségi megbízottja a tanár fölötteséhez megy. A fölöttes beír a csak ímélezni hajlandó hallgató indexébe egy közepest. Majd később az érintett tanár kollégájának mondja: Egyetértek veled, de nem akartam összeveszni a hallgatói önkormányzattal. A tanár megkérdezi a felettesét: És te biztos vagy abban, hogy ez a hallgató egyáltalán létezik? Hogyne, láttam az indexét! De őt magát láttad? Nem, nem láttam.
Felcsap a tanárok között a vita a plágiumról. Az egyik tanár nemrégiben még aláírásgyűjtést akart szervezni a plágiumügy kapcsán, szólaljon meg az egyetem, ez tarthatatlan. A vizsgaidőszakban az egyik hallgató 14 oldalas szemináriumi dolgozata teljes egészében szó szerinti plágium. Most egyesek azt mondják, ne tegyék tönkre a hallgató életét. Van kis és van nagy plágium… A plágium fölfedezője így nyilatkozik: Már a dolgozat beadásakor gyanús volt valami. A stílus. Kicsit terjengős, kicsit nagyképű. Tudtam, hogy hallgató nem ír ilyet. A második oldalon szerepelt egy ilyen mondat: „Szerkesztőbizottságunk úgy véli…” Ekkor már biztos voltam benne, hogy másolás. Elkezdtem keresgélni a neten, nem találtam. Rákerestem a szövegben szereplő nevek együttes előfordulására, kijött a szöveg angol változata. Ekkor szagot fogtam. A rossz stílus miatt eleinte arra gyanakodtam, hogy gyorsfordító programmal készült. Kipróbáltam, nem. Ekkor jött a szakmai ismeret. Sejtettem, hogy kinek a szövege lehet, megnéztem egy 1983. évi kiadású (tehát a neten nem található) magyar tanulmánygyűjteményt. Elsőre megtaláltam benne. Annyi turpisság történt csak, hogy a tanulmány első oldalát nem másolta be, a másodiktól kezdődött a lopás. Szó szerint, 14 oldalon. Amikor közöltem a hallgatóval, összeomlott. Most mi lesz? Ő csak egy diplomát akart. A plágiumdolgozatot kölcsönkérte egy másik karról, ahol az egyszer már csont nélkül átment… A fegyelmi bizottság döntése: fél évre eltiltották tanulmányai folytatásától.
„Menj az anyádba, te hülye barom! Te nevezed magad értelmiséginek? Én csak egy diplomát akarok, miért nem lehet ezt megérteni?” – írja ímélen egy hallgató, aki sokadszori próbálkozás után megbukott, majd a tanulmányi osztály kérésére összehívott bizottsági vizsgán is. Elvileg már rég ki kellett volna zárni a képzésből. Egyéb, nagyon durva megjegyzéseket is írt ímélen a vizsgabizottság egyik tagjának. A tanár a leveleket kinyomtatta és átadta a kar fegyelmi bizottságának. A határozat: a hallgatót fél évre eltiltották a tanulmányai folytatásától. A tanár megkérdezte a bizottság vezetőjét, hogy miért ilyen enyhe a döntés. A tanár kolléga azt mondja, ez ma a felsőoktatásban a legsúlyosabb büntetés. Nincs örökös eltiltás, nincs minden intézményből való kizárás. Ha a mi intézményünkből kizárjuk, már holnap egy másik intézményben folytatja, befejezi a tanulmányait. Ezért a legsúlyosabb döntés az, hogy nálunk egy fél évet ki kell hagynia. Az adott tárgyból számtalanszor megbukott, a tanárát „anyázó” hallgatónak. Aki csak egy diplomát akar, nem lehet ezt megérteni? Nem.
A tanárnál kisebb lakásfelújítás zajlik. Két fiatalember dolgozik, festenek. A harmadik nap az egyik fiatalember, látva a házigazda könyveit, megszólal. Én is szeretnék egyetemre menni. Na és melyikre? Kommunikáció szakra szeretnék jelentkezni… Fedje homály, hogy egyébként mennyit kértek a néhány napos festési munkáért. A számlakiállítás komoly gondot okozott. Amikor előkerült a még soha nem használt számlatömb (amihez a tanár ragaszkodott), a fiatalember elkezdett izzadni, majd könyörgő szemekkel a tanárra nézett: Segítene kitölteni?
A tanár az utolsó júliusi vizsga után hazavisz a könyvtárból két táskányi könyvet. Másfél havi szabadideje van, ez különleges ajándék, sokan irigylik érte. Mivel év közben nem volt rá ideje, szabadsága alatt meg kell írnia két opponensi véleményt; hogy szakterületén előrehaladhasson, egy angol nyelvű, két magyar nyelvű tanulmányt, három könyvismertetést; el kell készítenie egy pályázat teljes dokumentációját a szakmai leírástól az oda-vissza számítandó áfás-járulékos költségvetésig (amit rendszerint kétszer átdolgoztat vele a gazdasági osztály, majd az egészet elutasítja a pályázatkezelő); utána kell olvasnia doktoranduszai témáinak, hogy segíthessen; év közben félretett tíz fontos szakmai könyvet, legalább egy tucat tanulmányt, amit alaposan el kell olvasnia, ki kell jegyzetelnie, hogy a jövő évi előadásaiba, tanulmányaiba beépíthesse; hívják konferenciákra, nyári egyetemekre, táborokba, ahol előadást kell tartania, és nagyon szeretne „csak úgy” is olvasni, szépirodalmat, ismeretterjesztő munkákat, kedvenc íróit, költőit, kutatóit, valamint törni a fejét kutatási témáin. Második szabadnapján érkezik az ímél: „Tanárúr (a hallgatók rendszerint így írják), elnézést, nem tudtam a jegybeíráson megjelenni, kérem, adjon időpontot, mikor tudom a jegyet beíratni.”
Itt hozzászólhat!
