Hogyan kell jól és hatékonyan előadást tartani, prezentációt készíteni? Milyen a jó közéleti beszéd? Hogyan kell megszólalni sok ember előtt? Miképpen kell és lehet egy krízishelyzetben megfelelően kommunikálni?

Ha már feltette valaha is ezen kérdések valamelyikét, a Retorikai és Kommunikációs Akadémia prémiumkurzusára van szüksége. Neves előadókkal és gyakorlott trénerekkel várjuk az érdeklődőket, a fejlődni és tanulni vágyókat, 2012. november 10-étől december 8-áig öt, egymást követő szombaton a retorikai és kommunikációs képzésünkön.

A Retorikai és Kommunikációs Akadémia alapítói dr. Aczél Petra habilitált egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója és dr. Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézetigazgató-helyettese. Az RKA célkitűzése, hogy a legkiválóbb, leghitelesebb előadókkal, megalapozó és műveltséget adó ismeretekkel, értékközvetítő igényességgel, komplex prémiumképzést nyújtson a kommunikáció és a nyilvános megszólalás területén. Szakmai koncepciónk szerint a sokszínű prémiumkurzuson az Út a sikeres kommunikációhoz bevezető alkalmat az Én-bemutatás és benyomáskeltés, a Kommunikáció a közéletben és a médiában, a Kríziskommunikáció és konfliktuskezelés főbb témakörök követik, a tanfolyamot A kultúrák közötti kommunikáció tematikai egysége zárja.

Előadóink között tudhatjuk többek között

  • dr. Aczél Petra kommunikációkutatót és retorikust, a Budapesti Corvinus Egyetem habilitált egyetemi docensét, intézetigazgatóját;
  • Altorjai Anitát, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatóját;
  • prof. dr. Balázs Géza nyelvészt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárát;
  • Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatóját;
  • dr. Kiss Róbert Richard újságírót, kommunikációs szakembert;
  • Konczosné dr. Szombathelyi Mártát, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docensét;
  • Krizsó Szilvia újságírót, riportert, televíziós műsorvezetőt;
  • dr. Ruttner György ügyvédet;
  • dr. Síklaki István szociálpszichológust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docensét, tanszékvezetőjét;
  • dr. Tari Annamária klinikai pszichológust és pszichoterapeutát.

A prémiumkurzus képzési struktúrája összesen 25 (hatvanperces) órát tartalmaz. A kurzus öt képzési alkalomból, alkalmanként ötórányi egységből (két, hatvanperces plenáris előadásból és háromszor hatvanpercnyi, kisebb csoportos, gyakorlati jellegű tréningből) áll. A prémiumképzés részvételi díja 80 ezer forint (+ áfa), amely tartalmazza a kurzusanyagokat és a felszolgált frissítőket is. A jelentkezőknek lehetőséget adunk egyetlen alkalmon való részvételre is (ennek részvételi díja: 15 ezer forint + áfa).

Jelentkezési határidő: 2012. október 25. (jelentkezési űrlap)

További részletek:

A Retorikai és Kommunikációs Akadémia honlapja

A Retorikai és Kommunikációs Akadémia a Facebookon

Ajánlja prémiumképzésünket munkatársainak, ismerőseinek! 
Kérdéseivel keresse Veszelszki Ágnes programigazgatót a kepzes@retorikaakademia.hu e-mail címen.

Itt hozzászólhat!

Megosztás