A nyelvek élete és halála

Tisztelt Egybegyűltek!

Kedves Tanárok, Diákok, Versenyzők!

Tegnap a 173-as buszon egy fiú és lány beszélgetett. A lány azt mondta: Kiöltözöm. A fiú nem értette, visszakérdezett: Kiköltözöl? Tíz éve nem lehetett volna félreérteni a kiöltözni akaró lányt.

Amiről most szólni fogok: a nyelvek élete és halála, ami szoros kapcsolatba hozható az embereknek a nyelvekhez való viszonyával.

Egy elmélet szerint a beszéd evolúciós nyomásra alakult ki. Egy bizonyos időszakban, több mint 100 ezer éve egyszerűen szükség lett rá. Mások a munkával, ismét mások a tűzzel, a tűz őrzésével hozzák összefüggésbe. És egy érdekes, cáfolhatatlannak tűnő elképzelés szerint a beszéd azért alakult ki, mert aki beszélni tud, az hazudni is tud, és a hazudozással előnyt lehet elérni a társadalomban. A lényeg: nem tudjuk, miért jött létre sok százezer éves folyamat eredményeként a beszéd, a mai nyelvállapot. Sőt azt sem, hogyan.

A nyelvek életéről már többet tudunk. A nyelvek élete szorosan összefügg az emberek számával, az élelemszerzéssel és a technológiákkal. Érdemes ebbe belegondolni. Valószínűleg egy vagy kevés nyelvből lett sok, és most már tapasztalhatóan fogynak a nyelvek, vagyis a sok nyelvből hamarosan kevés lesz.

A neolitikumban az emberek kevesen voltak, talán csak néhány milliónyian, kis csoportokban éltek, gyűjtögettek és vadásztak, nem nagyon érintkeztek más csoportokkal, ezért valószínűleg sok eltérő nyelvet beszéltek. Bár ekkor a nyelveknek még nem volt nevük, azt se tudták az emberek, hogy mi a nyelv. Csak rájöttek arra, hogy bizonyos helyzetben előnyösebb a mutogatásnál.

A földművelés elterjedésével az emberiség lélekszáma nőni kezdett, s ez a beszélők számának ugrásszerű növekedésével is együtt járt. Megindultak a nagy technológiai változások, s ezek közül az egyik, a beszéd rögzítésének lehetősége: az írás is megjelent. A népességnövekedés nyomán a hódítások, az uralmi törekvések megzavarták az eltérő nyelvek békés egymás mellett élését. Kiderült, ha létrejön egy erős állam, akkor az törekedni fog nyelvi uralomra is. Állam és nyelv egysége először az ókori egyiptomi birodalomban alakult ki. Itt a fáraók személye és hatalma volt a fő nyelvösszetartó erő. Hatalmuk hanyatlásával az egyiptomi nyelv szép lassan visszaszorult, végső változata a kopt nyelv, s azt is már csak szakrális célokra használja a kopt egyház.

A terjeszkedő Római Birodalom nagy területen elterjesztette az egységes latint. A latin volt az első nyelv, amely összefogta a különféle nyelven beszélőket. Olyannyira, hogy a Római Birodalom bukása után még sok száz évig élt. Érdekes módon, a latin Magyarországon volt a legtovább hivatalos nyelv – persze a Vatikánt leszámítva. A latin ma már senkinek sem az anyanyelve, de nem is egészen holt nyelv, mert a katolikus egyház használja. Horribile dictu, mai magyar nyelvhasználatban ma is szívesen idézgetünk latin mondásokat, ezek a régi latin nyelvi hagyomány maradványai. Bár erős hatalmi rendszerük volt, Attila hunjainak nem sikerült nyelvüket elterjeszteni.

A latinból jórészt költők, írók ösztönzésére jöttek létre a neolatin nyelvek. Kis túlzással állítható, hogy az itáliai városállamok közt ingázó Dante kezdeményezte az olasz nyelvet. Az ösztönös nyelvfejlődést követően megjelenik egy új nyelvalkotó: az értelmiségi, és a nyelvek mesterséges fejlesztésének a gondolata, mondhatni: a nyelvújítás. Egyébként a nyelvhasználatra való hatás, amit ma nyelvművelésnek nevezünk, már az ókorban megjelent.

Az írásbeliség mint technológia először mintegy 5200 évvel ezelőtt a sumér ékírás formájában villantotta föl óriási jelentőségét. A sumérok egy idő után eltűntek, de ékírásuk csaknem 3000 évig élt, és legalább tizenöt nyelv leírására alkalmazták. A kínai soknyelvűséget is az írásbeliség tartja össze. Egyesek szerint a kínai prosperitás összefügg a kínai írásrendszerrel.

Vagyis az írásbeliség is át tud fogni nyelveket, sőt emlékeket, kultúrát őriz a továbbiakban. A közös írásbeliség lehetőséget ad egy bizonyos korban a megértésre, s tartóssága miatt lehetővé teszi, hogy korábbi korok kultúrája megismerhető, akár föléleszthető legyen.

Egy még újabb, forradalmi technológia, a könyvnyomtatás ismételt lökést adott a nyelvek fejlődésének. A könyvnyomtatás segítette az angol kifejlődését és terjedését. De az is, hogy az angol erősen nyitott, befogadó nyelv.

A nyelvi térkép átrendeződését, a sokszor háborús-véres nyelvi versenyt a földrajzi fölfedezések, a gyarmatok, a rabszolga-kereskedelem hozza magával. A földrajzi fölfedezéseket követő hódítás elsősorban „technológiákkal” győz: hajókkal, lőfegyverekkel, ekével, (az aztékok esetében) lóval és kerékkel. Pusztán nyelvi szempontból úgy írhatjuk le a jelenséget, hogy Európa exportálta néhány nyelvét a világba. A spanyol és a portugál nyelv térhódítása a világtörténelem legnagyobb nyelvi hódítása. A spanyolok érkezésekor Amerikában mintegy 50 millió bennszülött sok száz nyelvet használt. Ma 300 millióan ugyanazt, a spanyolt. Egész Amerikában a sok száz nyelvből mára három fő maradt: az angol, a spanyol, a portugál. Csak foltokban élnek még a régi, indián nyelvek. A portugál nyelv dél-amerikai (brazíliai) térhódítását egy szerződésnek köszönheti: a spanyol és portugál hódítók megállapodtak abban, hogy a portugálok a földrész keleti felét foglalhatják el.

A nyelvi hódítás, terjesztés következménye lett a nyelvkihalás, a nyelvcsere. Kiderült, hogy a föld lakosai egy irányba tanulnak nyelvet: fölfelé. Jó presztízse lett előbb a francia, később a német, majd napjainkban az angol nyelvnek.

Az oroszt ugyancsak hatalmi törekvések terjesztették, de presztízs nem járt vele, az eredményét tapasztaljuk. A szocialista országokban kötelező orosznyelv-oktatás eredménye, hogy 8-10 évnyi tanulás után a legtöbben nem tudnak megszólalni.

A soknyelvű Indiát a mesterségesen fejlesztett és terjesztett hindusztáni nyelvvel igyekeztek összefogni. Mivel ez nem sikerült, ma az egykori hódítók angolja és az erősödő hindi igyekszik (úgy tűnik sikertelenül) egységesíteni.

Az arab nyelveket az iszlám szent könyve, a Korán nyelve tartja egységben. Marokkótól Szíriáig az arabnak számos változatát beszélik, de a Korán nyelve, a klasszikus, az irodalmi arab mégis egységben tartja őket, sőt az iszlám okán nem arab nyelvű országokra is kiterjed.

Valódi nyelvi sokféleség ma főleg Afrikában, a csendes-óceáni térségben és Ázsiában figyelhető meg.

2000-ben még csaknem 7000 nyelvet számoltak meg, de úgy véljük, hogy ennyi már nincs, sőt rohamosan csökken a nyelvek száma. Pontos számot nem tudunk, de a valóság már az 5000-3000 között van. A nyelvhalál mindennapossá vált.

Korlátozottan keletkeznek új nyelvek, ilyenek például az egykori rabszolgák, bevándorlók, kereskedők pidzsinje. A pidzsin az angol business szó torz változata. Azt tükrözi, hogy miként egyszerűsíti-torzítja ez a nyelvhasználat a korábbi nyelveket. Fölélesztették a hébert (beszélt formában, ez az ivrit), folyik az ír nyelv újjáélesztése (revitalizációja). De ezek ritka példák. A fő tendencia a nyelvek kihalása.

 

Figyelve az emberiség nyelveinek változását, föltűnő tehát ezekre a hatalmi törekvések és a technológiák hatása.  Ha a jövőbe nézünk, a világ nyelveinek sorsa továbbra is a hatalmi törekvésektől és a technológiai változásoktól függ. A hatalmi törekvéseket nehéz megjósolni, senki nem gondolta néhány éve, hogy megszűnik a Szovjetunió, és a világ Kínába fog menni kölcsönért; s hogy a Perzsa-öböl „olajországai” 100-200 éves történelmi fejlődési utat ugranak át, s egy-két évtized alatt lemásolják Amerikát és Európát. Ugyanígy nem sejtettük, hogy a modern infokommunikációs technológiák miként hatnak a nyelvre és rajta keresztül a kultúrára. Megjósolható, s részben már tapasztalható, hogy gyors és látványos módon.

Mindezekből mi lehet a tanulság a magyar nyelv számára? A magyar nyelv számára, amely egy állam, Magyarország most már alkotmányban is rögzített államnyelve. Amely ország (2000. évi adatok alapján) a GDP-jét (hazai össztermék) tekintve nincs benne az első 60 országban. Kb. 200 ország van ugyebár. A társadalmi fejlettség mutatói között viszont az előkelő 35. helyen áll, igaz Bruneijel egy sorban. (Annyira ne örüljünk, Ciprus előttünk állt 2000-ben. Államadósságban viszont már az előkelő 12. helyen voltunk.)

 

Tisztelt Egybegyűltek!

Mielőtt eluralkodna rajtunk a béklyózó hungaropesszimizmus, ellensúlyozzuk!

A magyar nyelv állapotát tekintve sokkal jobb helyen szerepelhetne a statisztikákban (mint például a gazdaság), de nincs ilyen adat. Még mindig elég sokan beszélik, beszéljük ezt a nyelvet, nagy a nyelvi kultúrája, színes, gazdag a története és a tudománya, és a modern világ, a tudomány szinte minden mozzanata kifejezhető vele. A nyelvek túlnyomó többsége erre ugyanis nem alkalmas.

És most vissza a nyelvek életéhez!

A világ nyelveinek történetét tanulmányozva azt látjuk, hogy a nyelvek életére, fennmaradására a közösségi akarat van a legnagyobb hatással. A közösségek saját, otthonos nyelvi teret teremtenek. Ezek az anyanyelvek, sőt az anyanyelveken belül a nyelvjárások. Az anyanyelvjárás és anyanyelv az identitás (azonosságtudat) kifejezője. Az identitás képes a nyelvek alakítására, fejlesztésére, sőt egyes esetekben még a nyelvhalál állapotából is képes visszahozni nyelveket.

Mi egy olyan kultúrában élünk, amelyben a nyelvi identitás kiemelten fontos. Sok-sok nemzedék, már elporladt elődünk tett azért, hogy a magyar nyelv fejlődjön, gazdag, modern nyelvvé váljon. Lehet, hogy GDP-ben még nem vagyunk benne az első 60 országban, de nyelvünk fejlettségével kapcsolatban nincs szégyenkeznivalónk. Azt is gondolom, hogy a modern nyelv segítheti a modernizációt is; bár én ennél is fontosabbnak tartom a nyelvi otthonosság érzését, amelyet a mi nyelvünk teljességgel megad.

A keletkező vegyes, keveréknyelvek kapcsán már hallani a végletekig egyszerűsödő nyelvekről, a csodás francia kapcsán valaki fölvetette, hogy az egykori gyarmatokon beszélt torzult francia: voltaképpen „előrehaladott francia”. Én szeretném hinni, hogy az utcai nyilvánosságban sokszor hallott pidzsin magyar, „infantilis” magyar csak átmeneti állapot, és nem „előrehaladott magyar”. Hogy ez ne legyen, ezért szükséges ellensúlyt felmutatni, és elsősorban a legfiatalabb korosztályokban. Ezért fontosak a szép magyar beszédet felmutató alkalmak, versenyek, mert bizonyítják, hogy van erre igény, akarat, és akkor van remény is arra, hogy a magyar nyelv távlatosan is fennmarad, és nem jut a sorvadó, elhagyott nyelvek sorsára. Merthogy a jóslatok szerint úgy 100 év múlva a mai nyelvek 90%-a eltűnik. Azért, mert beszélőik kihalnak, vagy nyelvet váltanak. És talán csak 100-150 nyelv marad a jelenlegi 200 országban. A magyar – szerintem – maradni fog.

„Kiöltözöm…” Mondta a lány a 173-as buszon a fiúnak. Jó lenne, ha föl sem merülne semmilyen félreértés ezzel az egyszerű kijelentéssel kapcsolatban. Én pedig köszöntöm a most szépen kiöltözött versenyzőket, kívánom nekik, hogy mint az elmúlt csaknem félszáz évben, ilyenkor mindig itt szereplők, érezzék, és bízzanak benne, hogy ezen az ünnepnapon Győr és a mindennapokban a magyar nyelv a megtartó otthonuk.

A 48. Kazinczy-verseny megnyitója, Győr, Városháza, 2013. április 19.

Itt hozzászólhat!