Sz. Tóth Gyula írása a honlapomra

Iskola a világ/hálóban (személyes határainkon túl és innen)

Először vettem részt DUE-konferencián. Az Egyesület ténykedéséről hallottam, több-kevesebb ismeretem is volt róla. 1989-ben alakult, médiahálózattá nőtte ki magát, ma „Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete”. A mostani eseményre: Pedagóguskonferencia és 13. DUE Médiatalálkozó, előadónak hívtak meg. Jó alkalom a bővebb informálódásra, valamint az én mondandóm, elképzelésem illesztésére, így végigültem minden előadást. A kultúrával, meghatározásával, rétegeivel kezdődött – biztató alapozás, majd ezen belül a néphagyományok mentén a média és a közösség kapcsolata került elő. És mindez „a vidéki életben” (Balázs Géza). Tehát, hagyományok gondozása, szerves építkezésben. Fiatal, felkészült újságírók, rádiós, tévés szerkesztők ismertették munkájukat, ami látszik, és „ami mögötte van”. Nem pletykálkodás, nem kulisszatitkok sejtelmes felfedése folyt, a szakmai munka volt terítéken. Izgalmas kérdések kerültek elő: szerkesztés, adások, mellettük a szabadság, a nyitottság, a hír, és ami szabad. Kiderült: az újságírók „többet tudnak, mint amit kiadhatnak”. Paradox helyzet korunkban: a hírek közlése „szabályozott”. Ki és mi által? Önkontroll, felülről jövő szabályozás? Nem derült ki, nem is firtatta a hallgatóság, nem ez volt a fővonal. Kutatások alapján feltárultak az aktív internetes közösségi térben jelentkező kommunikációs formák, az Én-megjelenés hevítő nyomulása, a határtalan lehetőségek pszichológiai, műveltségi megnyilvánulásai, korlátai és mutatkozó normái. Fészbukpolgárok vagy „fészbukproletárok”? Hol és mennyiben válik el a virtuális és a valós közösségi magatartás?  (A rossz helyesírással fellépőt a nemzetközi osztályozás már „grammatikai nácinak” („grammar nazi”) nevezi, ami erős, a kutató sem helyesli az elnevezést. Sőt, a nyitott hálóban meglehetősen ideológiai töltetű, teszem hozzá. (Mert a dolog már csak logikailag sem stimmel: a rossz helyesírás mögött más is lehet: egyszerűen iskolázatlanság, gyakorlathiány, míg a jó helyesírás mögött is meglapulhatnak alantas szándékok.) Mindenesetre az eligazodni és eligazítani szándékozó nevelés számára jól jönnek ezek a kutatások, amelyeket szimpatikus mértéktartással „kutatásféléknek, puhatolózásoknak” nevez a kutató (Bódi Zoltán). A hírszerkesztők, műsorvezetők szelíd határozottsággal figyelmeztetik a fiatal hallgatókat, ne a csillogás, a szereplés miatt válasszák a tévézést, ez megtévesztő, ott komoly, nehéz munka folyik. És rengeteget kell olvasni! Ez jólesik a tanár fülének.

A mindezekben megjelenő alapgondolatok kellő kapcsolódást jelentenek a pedagógiához. Áldás vagy baj? Mit kezdjen az iskola az internetvalósággal? Taszítani, nem tudomást venni, csak megtűrni nem lehet. Nem lehet vergődni a „világháló hálójában” (Bakonyi István megfogalmazása, Magyar Nemzet, 2013. augusztus 31.). „Két kultúra határán” vagyunk, tehát amire szükség van: „digitalizációs paradigmaváltás az iskola világában”, nyomatékosítja folyamatosan Fűzfa Balázs az irodalomtanítás kapcsán. A tanítás, az iskola képviselőinek tehát két dolgot kell elfogadniuk: 1. az internetezés „kultúra”, 2. s egyben egy létező másik, a hagyományos iskolai ismeretátadás-szerzés „kultúrája” mellett. Az értelmezésnek irányulnia kell: a) az „új” megértésére, b) a „régi” felülvizsgálatára, c) a kettő illesztésére. Ehhez mindenekelőtt alapos, rendszerszerű, lépésről-lépésre történő újraértelmezéseket kell elvégezni. Onnét kezdve, hogy mi a gyermek? Az internetezés vetületében pedig: veszélyek, jogi, erkölcsfilozófiai, pszichológiai, nyelvi vonatkozások. De érinti a pedagógusképzést, az oktatáspolitikát, az iskolai működést, az „üzemmódot”. És a pedagógiai tudást! Nem csak az internetes működtetést célzó „eszközhasználatra” gondolunk. Hálózatelméletek már vannak, és van „hálózatkutatás”, kapcsolódóan „interdiszciplináris megközelítésekkel”, figyelmeztet egy tanulmánykötet (szerk. Balázs Géza–Kovács László–Szőke Viktória).  Michalkó Gábor már „transzdiszciplinaritást” emleget következetesen a turizmológia kapcsán. Vagyis száz szónak (kattintásnak) is egy a vége: tudományok, tudományágak lapulnak gépi ütéseink és találataink mögött. Nem kerülhetjük meg a tanulást. A szerves építkezés a hagyományok jegyében: le kell törölni a már „hallott” diszciplínákról a port, fel kell újítani tudásunkat olyan alapkérdésekben, mint szabadság, rend, jog, felelősség. Azt is firtatva Kanttal: „Mi az ember?”, és elgondolkodva még néhány (további három) alapkérdésén. Már nem elég a didaktika, meg a bármilyen okosan kimódolt neveléselmélet, az ismeretek rendszere egyrészt „féltudás” és ismeretelméleti alapon áll, miközben mozog a világ, állandó tevékenységben vagyunk, az internetes paradigmák, amelyekben a fiatalok roppant „jók”, felerősítik a lételméleti kérdéseket, az ontológiai nézőpontot. A „világban-benne-lévőséget”.

Tudásunk (tudásfajtáink) megújításához nagyban hozzájárulnak a szép lassan kiérlelődő, mind biztosabb eredményeket kimutató „kutatásfélék”, amelyek nyomán alakul a „mi-tudás”. Kirajzolódik egy kutatási metodika és gyakorlat (akciók és akciózó vizsgálatok), amelyre támaszkodhat az oktatási gyakorlat. (Alakul a diagnosztikus, a terápikus, meg a többi tudásféle, és helyén tudjuk kezelni a sok esetben lehengerlő lendülettel jelentkező „vélemény-tudást”.) Formálódik az új összetételű pedagogikum. Ehhez, a szerves fejlesztés jegyében, nem nélkülözhetők a vonatkozó kutatási eredmények, gondolunk itt Zsolnai József akciókutatással kiérlelt rendszerére. Például a Bevezetés a pedagógiai gondolkodásba című munkában a pedagogikum különböző megközelítéseit kapjuk, magyarázó, meghatározó indoklásokkal (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996. 56-59.) Mert: „… sajátos kommunikációs rendszerek együttesének adaptációja vezethet csak a pedagogikum teljességének megragadásához. Így nemcsak a tudástípusok és a pedagógiai praxis jellegzetességei körvonalazódnak Zsolnai könyveiben, de szükségesnek találja a zárt rendszerek, tudásformák egybevetését a pedagógiai tudásformák specializáltságával. (Bohár András: Egy pedagógiai filozófia körvonalai, Dimenzió# 11, http://iqdepo.hu/dimenzio/11/11-11-18.html [2013.10. 06.] Mindez a „szellemiség–értékrend–köznevelés” koordinátái között, ahogy egy másik Zsolnai-tanulmány jelzi. (Axiológiailag megalapozott akciókutatásoktól a tudomány-pedagógiáig = Studia Caroliensia, 2009, 73-90.

http://www.kre.hu/portal/doc/studia/Cikkek/2009.2_3/6.Zsolnai_Jozsef.pdf [2013. 10. 10])

Új tanítói szerepek jelennek meg a sokféleségben. Milyen a pedagógus mint aktor? A heideggeri értelemben „teremőr”, aki látva láttat… interpretátor, kreátor.  A részegységek mérnökének, technikusának kell lennie, átfogni az egészet, pontról pontra, a célkitűzésektől a követelményekig. És csak ezután: kezelésbe kell venni a tanítási-tanulási „gépezet” működtetését elősegítő „főtengelyt”, a tankönyvet, majd azon belül a munkadarabot, a szöveget, a jeleket. Gondolkodhat szerkesztőként, amint egy újságíró-szerkesztő „integrált szerkesztési modellt” ajánl (Varga G. Gábor). Milyen attitűddel fogjon hozzá? Ha rákérdez szakmai nehézségeire, gondjaira, és a kérdésekből problémát állít, és a problémáira kereső-kutató tevékenységeket indít el. Ha produktumot hoz létre. Ha majd kíváncsi, és megtanulja a gyermek internetes nyelvét, paradigmáit. Ha úgy kérdez, hogy a tanuló élvezettel mesél arról, amit ő tud – lecke, és „ami mögötte van”. Ha majd együtt hoznak létre produktumot. Tehát, ha majd a pedagógus mozgásba hozza alkotói önmagát, ha majd folyamatosan megvívja harcát önmagával, és másokon lemérve, örök értékekhez viszonyítva alakítja munkáját. Mindehhez feltétlen szükséges a pedagógus (internetes és nem internetes) beidegződéseinek, szokásainak újragondolása! (Hogy a célirányos, módszeres internethasználat szükségletté váljon.) Akkor majd…

Galaxisvita: Gutenberg és Google-galaxis? Egy van: galaxis. A kétféle világ között átjárás: menetközben az ember egyet kattint, beüti a linket, ami ugye ugrópont, kapocs, összekötő eszköz, s máris az E-galaxison bővítheti ismereteit, s kiderül, még kalandozni is lesz kedve. Tehát: létezés a galaxisban, a „benne-való-lét” a kérdés. És a tét. Filozófia nélkül nem megy. Vagyis: a virtuális Én, Közösség és a valós, hús-vér Én és Közösség meghatározása, legalábbis elméleti alapokon körülírása, a közösségi viselkedésformák és magatartások leírása és azonosítása a valós térben. (Ki vagyok én? Kik vagyunk mi? Amikor hol is vagyunk?) Itt az alkalom a kép és a szöveg kapcsolatának vizsgálatára, a képfilozófia és a szövegfilozófia viszonyának, arányainak értelmezésére (lásd Nyíri Kristóf: Kép és idő, Bp., Magyar Mercurius, 2011.). Ehhez máris jó adalékokkal szolgál a konferencia. Nézzük: a kép szerepe, funkciója a médiában és az osztályteremben. Általános, hogy a médiában a képet, több műfajban, folyamatos szöveg kíséri, sok esetben rátelepedik, elnyomja a képet (lásd sportesemények, ünnepségek). S árad a szövegözön. Ez az osztályteremben nem működik, zavarná a befogadást, „hangmegosztás” kell: beszéljen a tanuló, ha eljön az ideje. Adjunk helyet az élménynek!

A konferenciát médiahálózati vetületben szemlélve meggyőződésem, a pedagógus lehetőségei nagyobbak, mint a média munkásainak. Persze a felelősséggel együtt. És vannak funkcióbeli különbségek: a média kiszolgál, az iskola értékközvetítéssel felemel. Míg a szerkesztőségek „hírből dolgoznak”, míg a néző, kövessen bármilyen csatornát is, „központból” kapja az ismereteket, addig a tanító a tananyag témáinak feldolgozásához többféle, sokszínű forrást használhat. A tanulóval közösen megmunkált darabok nyitják a perspektívát, a tanulót választásra, döntésre készíthetjük fel. Addig, amíg széles körben nem terjednek el és nem kerülnek alkalmazásra a digitális programcsomagok, amelyekből néhányat a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó látványos bemutatóján megismertünk, a pedagógusnak kell „integrált oktatási szerkesztési modelleket” kidolgoznia. Kreatív-produktívan működtetett iskolai vagy tanári honlap (biztató példák már vannak): ez a pedagógiai médiagyakorlat közvetít vidék és nagyváros között, népek, nemzetek között. Példaértékűek Herczeg Zsolt etűdjei: miként lehet „tenni” a hagyományőrzést, tematikusan, egy dél-kelet magyarországi középvárosban, tekintet nélkül korra, nemre, felekezetre, életvitelre. A kulcsmondatot is ő mondta ki: „Emberek, történetek mindig vannak.”

Az eddigiekből kiderül, „az internetvilág pedagógiai következményei” erősen hatnak, foglalkoztatják az előadás témáját véggondoló tanárembert, a kutató előadót. A gondosan felépített program kellő gondolati alapot teremtett előadásomhoz is, számos kapcsolódási pontot találtam. Megkomponált darab szólt a két napon (íve volt), hasznos tapasztalatokkal annak, aki követte a műsort. Mit hozhat a médiahasználat az iskola konyhájára? Sokféle menüt. Kitapintható a média és a pedagógiai kapcsolatának újfajta, kölcsönös haszna. A gyermek javára. Mert ne feledjük: mi a gyermek? Az ember és a gyermek szabadsága nagy, ez a gyermeknél másként jelenik meg és töltődik fel tartalommal. A virtualitás hatása alatt a valóst is akként éli meg. Tehát: „A gyermek ember. Szellemi, személyes életre, szabadságra, közösségre, nyelvre és kultúrára van rendelve. Nem szabad dologként bánni vele vagy „birtoknak” tekinteni. (…) A gyermek szabadsága, létének bizonytalanságával együtt, esélyeket ad neki arra, hogy azzá legyen, ami voltaképpen lehet. Szabadsága azonban vezetésért kiált.” (Nyíri Tamás: A gyermek az antropológia szemszögéből. Vigília, 1984. 9. sz., 651-660.)

A teológus, filozófus megállapítása érvényesebb, mint valaha. Ha így szövögetjük létünket a hálón, araszolunk, felfejtünk, újragombolyítunk (lebontunk, és nem lerombolunk!), fennmaradunk a hálón, a magunk mintáit felmutatva eljutunk másokhoz is. A baudelaire-i kapcsolatok is új értelmet kapnak, a digitális lét is a természetben létezik, újfajta színek, hangok és illatok másféleképpen csengenek egybe. És így templom-e a természet? Az oszlopokat folyékony kristályszálakkal vonjuk körbe, s kötjük össze – vigyázzunk a kristályra és az oszlopokra! Máraival szólva: „A Tudás csak akkor nem az ördög műve, ha nem lesz a hatalom szolgája – de ehhez szükséges, hogy a Tudást a Szeretet áramával töltsék meg az emberek.” (Napló, 1945-1957, 302.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás