A héten újraolvastam Csányi Vilmos: Az emberi természet című könyvét. Többször hallottam a szerző elődását is, legutóbb tavaly az Evangélikus Egyetemen, a Dies Academicuson. Hogy könnyebben lehessen tanítani a humán “viselkedéskomplexet”, képletbe foglaltam: CSAK = csoport + akció (szinkronizáció) + konstrukció. Mindegyikhez kommunikációs jellemzőket is rendeltem. A genetikai “architektúrára” épült “társadalmi-kulturális és kommunikációs” stuktúra nagyon érdekes. Az antropológiai megfigyelések gyümölcsözők: mindenki figyel mindenkit, kényszeres kommunikáció, agressziófajták, dominanciarend. Mostanában föltűnt a rangsorban elfoglalt hely “érzékletes” jelzése: nemcsak a márkákban, lakásokban, hanem olyan “apróságokban”, mint a címhasználat, a névjegyek, a különféle fokozatokban, kitüntetésekben való abszolút hit, értük való törekvés és hajbókolás – holott tudjuk, hogy legnagyobbjaink java része soha semmilyen ranggal nem bírt és nem kapott semmiféle kitüntetést. Sőt, mintha éppen fordítva lenne a helyzet a korban elért siker és az utókor ítélete között. “Az ember alig változik” (191) írja Csányi Vilmos.

Itt hozzászólhat!