Mezőberényben

Megismersz, kérdezi ma a mezőberényi művelődési otthonban Tóth Csaba. 19 éve nem találkoztunk. A kilencvenes évek elején táboraink helyszíne volt Mezőberény. Soha nem felejtem azt a gondoskodást, ahogy vendégül láttak bennünket: a halászleveket, búcsúvacsorákat. Most meghívtak előadásra, tele kollégistákkal a ház. Csaba meséli, hogy mi történt vele az elmúlt időben. De inkább kérdez, mi van velünk. Emlékszik arra, amikor a vonatnál búcsúztunk, azt mondtuk: Vigyázz magadra, ő meg: Ti vigyázzatok magatokra, rátok nagyobb szüksége van a országnak! Nincs így; igazából az a furcsa, hogy erre emlékezett. – Ismét a netnyelvészetről beszélek, a végén néhányan hozzászólnak. Estére tették az előadást, ezért autóval mentem. Szolnoktól Mezőberény felé az utak elhanyagoltak. Ezért vissza Szarvas felé veszem az irányt. Annyira más az esti autózás. Csak a keskeny fénysávot kell figyelni. Lassabban kéne menni, gondolom, hiszen szarvas ugorhat elém. Lakiteleknél közvetlenül az út mellett őzek állnak. Szemlélik az autók fényeit… Nappal nem merészkednek ennyire ki. – Mezőberényben természetesen mindig eszembe jut Petőfi, innen indult el Erdély felé, ahonnan már nem jött vissza. Az éjszakai száguldozás jó, de lassítok, nekem még vissza kell érnem.