Ma reggel 8 órakor egy fiatalember állt a szemerkélő esőben egy jámbor báránnyal a csernakeresztúri (Déva mellett) utcán. Furcsa látvány volt a fiú mellett a szabadon sétáló kezes bárány. Az utca másik oldalán az ELTE-s nyelvjárásgyűjtők pakoltak be autóbuszukba. 70-en voltak, főleg lányok. Az elmúlt napokat itt töltötték, meg Lozsádon és Rákosdon, nyelvjárást gyűjtöttek. (Fodor Katalin tanárnő legendás nyelvjárásgyűjtő expedíciói 1971-ben kezdődtek.) Családoknál laktak, sokat beszélgettek, esténként a falusi fiatalokkal találkoztak. A környékbeli szórványmagyarság fájdalma a fogyás. Az apák-anyák legnagyobb bánata, ha a gyermekeik későn vagy egyáltalán nem házasodnak, vagy ha külföldre mennek. Lozsádon egyenesen azt mondják, alig van magyar lány; ha van, nem tud túrót készíteni, nem lesz jó csobanicának, bezzeg a román lányok… „Elvesztünk, és ezt csak magunknak köszönhetjünk” jegyeztük fel Lozsádon. „Senki nem tiltja, az emberek mégis szégyellnek magyarul beszélni.” – Ma reggel egy magyar fiú állt egy szelid báránnyal a csernakeresztúri utcán, jött elbúcsúzni a magyar lányoktól, közülük is leginkább egytől, és szomorúan nézett a busz után.
Itt hozzászólhat!
ápr
17
