Miért van öröm a kertben? Tükrözi kert szavunk ősi volta is: rokonsága kerít, kerül. Amit a karommal körbe tudok fogni. Az enyém. Nyilván az ember ősi vágya, a saját. Egykori ősi magyar település: a kertes. Faluban a ház, járásnyira a tanya, a kert, állatokkal. S maradt belőle nekünk, a többségnek mára: kiskert. A szocializmus kiskertjei bádogbodegákkal a Dunakanyarban. Pozsony kiskertjei a vasút mentén. A lakótelepeken áhított, ablak előtti kiskertek, vagy erkélyeken kialakított kiskert-torzók. MS Temesváron mutatja, neki többlakásos ház udvarán van két négyzetméternyi kerítettsége. HM jelentős üzletember, nem lehetnek anyagi gondjai, és azt mondja, gyermekeinek, unokáinak tudatosan tanította a kertművelést – igaz csekély hatással. Nekünk nagy kertünk volt a Rákos mentén. Bátyám is, én is műveltük (no meg barlangokat, várakat, kilátókat is építettünk benne). A közeli lakótelepről egyszer becsöngetett egy férfi, Laci bácsi, aki kertünk nagyobbik, műveletlen felét kivette, s évekig gondozta. – Ma is van kertem. Nem haszon-, hanem virágos. Szomorú volt kivágni az elszáradt tujákat, de öröm látni az egy-két éve ültetett örökzöld bokrok hajtásait. Szaporodnak a kövirózsák is, már a szomszédba is telepítettem belőlük. „Nagy öröm a kiskert” tartja a városi folklór; nyilván azért, mert ősi érzés a földművelés, valamint a Föld őserejének megtapasztalása, az évenként meghaló és megújuló természet. Ahogy a nép mondja: Tavasszal kalapáccsal sem lehet a földbe visszaverni a füvet.

Korábbi írásom a városi kiskertről: http://www.balazsgeza.hu/?p=3805

Itt hozzászólhat!

Megosztás