Közösségi szolgálat

Az ember már sok jót kitalált, azután félretette, azután ismét előveszi. Ilyen az iskolásoknak kötelező közösségi szolgálat. Nekünk is volt társadalmi munka, parkot takarítottunk, dolgoztunk a kőbányai konzervgyárban és sörgyárban, egyetem alatt Szabolcsba mentünk almát szedni. Tanulságos volt. A konzervgyárban üvegmosás és dobozszortírozás közben megismerkedtem nógrádi asszonyokkal, akik háromkor keltek föl, hogy hatra beérjenek Kőbányára. Megkedveltek, meg is hívtak magukhoz hétvégére. – A minap egy múzeumban volt rendezvényünk, s láttam, hogy az előtérben négy diák ücsörög, pontosabban minden tagjukat szétdobálva fetreng és látványosan unatkozik. Egy órával később még mindig ugyanabban a lehetetlen pózban. Mondom nekik, hogy jöjjenek be az előadásra. Azt az elutasító undort, ami az arcukra kiült, nem lehet leírni. Megkérdeztem egy helyi embert, kik ezek a diákok. Közösségi szolgálatban vannak itt, mondta.  – Egy gimnáziumban hallom, ha a gyerekeknek értelmes munkát adnak, élvezik. Kedvelik például az öregotthonokat, szívesen olvasnak fel az időseknek, sőt sokszor az a feladat, hogy csak hallgatni kell őket. – Az lenne a szép, ha a közösségi munka beépülne világunkba: emberek csoportja eljárna szemetet gyűjteni, gereblyézni, virágot ültetni, időseket gondozni. Példás közösségi munka a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodában végzett (ingyenes) tanácsadó tevékenység is. Már 8. éve.